MEGJEGYZÉS: Ez a gyakorlat csak az ötödik hanganyag
meghallgatásával végezhető el.
A hatodik lépés – Ingázás (penduláció). A tágulás és
összehúzódás ritmusának követése
Előkészületek
Amikor új helyzetben találjuk magunkat, a figyelmünk erre az
ismeretlen szituációra fókuszál. A traumatizált ember számára azonban
számos új helyzet ahhoz a bizonyos múltbéli eseményhez, saját
traumájához kapcsolódik, és azáltal is értelmeződik, arra szűkül le. E
beszűkülés feloldásának kulcsa az, hogy egyszerűen megtanulunk
mindaddig az érzéssel maradni, amíg változni nem kezd.
Amikor kapcsolatba lépünk az elakadt érzettel, az változni kezd,
mégpedig egyszerűen azért, mert ez az érzetek természete. Csakhogy
amikor először kapcsolódunk ehhez a beszűküléshez, általában félelem
jelentkezik. Az érzés kezdetben kétségkívül rosszabb lesz, mielőtt javulna,
mert először tapasztaljuk meg közvetlenül. Lehetséges, hogy tovább romlik,
miközben vele maradunk, de rövidesen jobb lesz, és kialakul a tágulás és
összehúzódás ciklusa. Azt fontos megértenünk, hogy a tágulás és
összehúzódás érzetei között ingázni tudunk – vagyis oda-vissza hintázni. Ez
pedig azt jelenti, hogy az elakadás feloldódott!
A következő gyakorlat során megpróbálkozhatunk hangadással, ami
tapasztalataim szerint segít gyorsabban feloldani az elakadást. Vegyünk egy
mély lélegzetet, és teli tüdőből mondjuk ezt: vúúúúúú. Utána töltsük meg
újra a tüdőnket annyi levegővel, amennyit fölvesz. Mindaddig folytassuk a
hangadást, amíg könnyebben nem megy az ingázás az összehúzódás és a
tágulás között.
Ha már sikeresen ingázunk, rá fogunk jönni, hogy a soha véget nem
érőnek gondolt érzelmi fájdalom szép lassan kezelhetővé válik, és már
látszik az alagút vége. Ez a változás teszi lehetővé, hogy figyelmünk a
félelem és a tehetetlenség felől a kíváncsiság és a felfedezőkedv felé
mozduljon. Mindössze annyi a teendőnk, hogy megtanuljuk úgy
figyelemmel kísérni, ami bennünk zajlik, hogy közben ne pörögjünk túl és
ne is unjuk el magunkat.