Peter A. Levine - A trauma gyógyítása

(BlackTrush) #1

félbehagyta a gyakorlatot, összpontosítson egy közelmúltbeli kellemes
eseményre, vagy csak üldögéljen egy kicsit, esetleg tegyen egy sétát, amíg
meg nem nyugszik.


A harmadik csoport: az aktiváció levezetése
A gyakorlatok harmadik csoportjában a két alapvető túlélési
reakcióval, a küzdési és a menekülési válasszal dolgozunk. Az előzőekben
megtanultuk, hogy a küzdés vagy menekülés szükségletére adott válaszok
befejezetlensége miatt a testünk egyes területein megrekedt az energia. A
befejezetlenség összeomláshoz vezethet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha
sem a küzdés, sem a menekülés nem lehetséges, akkor az idegrendszer és a
test az alapértelmezett beállítás szerint megbénul és összeomlik.
Egyszerűen így vagyunk behuzalozva a túlélés érdekében.


Ha a természetes agressziónkkal és a menekülési válaszunkkal is
kapcsolatba tudunk lépni, olyan új csatornákat hozhatunk létre, amelyeken
keresztül ez a felhalmozódott, megrekedt energia befejezheti a mozgását, és
kifuthatja magát. Ha a fölös energia visszaáramlott a szervezet egészébe,
teljesebb életet élhetünk – alkothatunk, elérhetjük a céljainkat,
kommunikálhatunk, együttműködhetünk és osztozhatunk. Már nem csak a
túlélésre koncentrálunk, mert visszakaptuk kiegyensúlyozott önmagunkat,
és végtére is, alapvetően társas lények vagyunk. Megszűnik a félelem, a
bénultság és a rettegés, visszatérünk a jelenbe, hiszen végre
rendelkezésünkre áll a korábban a lefagyásban és a mozdulatlanságban, a be
nem fejezett „üss vagy fuss” válaszban lekötött energia.


A hetedik lépés – A küzdéses „üss” válasz: természetes agresszió


vagy erőszak


Előkészület
Az agresszió az a velünk született, természetes erőforrás, amely
veszély esetén megvéd minket, és egyben az az erő, amely tettekre
ösztönöz, és előrevisz vágyaink és életcéljaink megvalósítása felé. A
traumatizált ember azonban megreked a bénultságban – a mozdulatlansági
válaszban vagy a düh hirtelen robbanásaiban, és nélkülözi azt az egészséges
agressziót, amely szükséges lenne az életben való boldoguláshoz.


Akárcsak az összes többi állatot, minket is úgy alkotott meg a
természet, hogy hozzáférhessünk az agressziónkhoz, amikor meg kell

Free download pdf