A tizedik lépés – A félelem leválasztása a mozdulatlansági
válaszról
Előkészületek
Amikor az állatok veszélyhelyzetben mozdulatlanná dermednek, a
válasznak időkorlátja van. Amikor felocsúdnak a lefagyásból, a
felgyülemlett energia újra rendelkezésre áll a meneküléshez vagy az
ellentámadáshoz. Mi, emberek azonban sokszor azzal szembesülünk, hogy
a mozdulatlansági válaszban csapdába esett energia olyan erős, hogy halálra
rémülünk tőle. A befejezetlen mozdulatlansági válasz befejezésének kulcsa
abban rejlik, hogy a félelmet leválasztjuk magáról a válaszról. Ez lehetővé
teszi, hogy a megrekedt energia felszabaduljon, és ott használja fel a test,
ahol éppen szükség van rá.
Azok az erők, amelyek létrehozzák a mozdulatlansági választ és a
rettegés, a páni félelem, az eszelős düh és a tehetetlenség traumatikus
érzelmeit, végső soron biológiai energiák. Az, hogy a továbbiakban is
befagyott, megsemmisült állapotban létezünk vagy kiolvasztjuk magunkat,
és tovább tudunk lépni, azon múlik, hogy miként integráljuk ezeket az
energiákat. Nagyszerű esélyekkel indulunk; igenis le tudjuk győzni a
félelmeinket. Magasan fejlett gondolkodásunk és érzékelésünk teljes körű
bevetésével, az átélt érzet révén tudatosan kimozdulhatunk a
traumaválaszból. Jobb, ha a folyamat fokozatosan zajlik le, nem pedig
hirtelen; kis lépésekben tanácsos haladni.
A lefagyási válasz befejezésére irányuló késztetés mindig aktív marad,
nem számít, mióta van befagyva. Ha megtanultuk munkára fogni ennek a
késztetésnek az erejét, a legértékesebb szövetségesünk lesz a trauma
tüneteinek feldolgozásában. A késztetés nem múlik el – ha nem végzünk
tökéletes munkát, akkor is újabb és újabb esélyt kínál fel. A kulcs az, hogy
a félelmet leválasszuk a biológiai mozdulatlansági válaszról, hogy a válasz
kifuthassa magát – és betölthesse a feladatát.
Hallgassuk meg az első hanganyagot