A transzhumanizmus az irodalomban és a
művészetben
A mozgalom megjenésének időszakában a transzhumanista témák egyre népszerűbbek
lettek az irodalmi művekben. A kortárs tudományos-fantasztikus irodalom gyakran ír
pozitívan a technika által jelentősen könnyebbé tett emberi létről utópisztikus,
különösen techno-utópisztikus társadalmakban. Ugyanakkor a sci-fi irodalom
továbbfejlesztett embereiről szóló elképszelések gyakran tartalmaztak intő jeleket.
A pesszimistább forgatókönyvek a balul végződő emberi génmanipuláció rémisztő
vagy disztópikus eseteit írják le. A transzhumanista mozgalom megjelenését megelőző
évtizedekben több transzhumanista téma jelent meg olyan írók spekulatív műveiben, mint
például Robert A. Heinlein (Lazarus Long sorozat, 1941-87), A. E. van Vogt (Slan,
1946), Isaac Asimov (Én, a robot, 1950), Arthur C. Clarke (A gyermekkor vége, 1953)
és Stanisław Lem (Kiberiáda, 1967).[35]
A cyberpunk műfaj, például William Gibson Neurománca (1984) és Bruce
Sterling Schismatrixa (1985) még nagyobb figyelmet szentelt az emberi test
megváltoztatásának. További regények, amelyek széles körű párbeszédet indítottak a
támában: Greg Bear: A vér zenéje (1985), Octavia Butler: Az idegen eredet trilógia (The
Xenogenesis Trilogy), Iain Banks Kultúra-regényei (1987-2008), Nancy Kress: Koldusok (The
Beggars Trilogy) (1991-1994), Greg Egan legtöbb műve az 1990-es évek eleje óta, mint
például a Permutációváros (Permutation City) (1994) és a Diaszpóra (1997), Linda
Nagata: The Bohr Maker (1995), Richard Morgan: Valós halál (2002), Margaret
Atwood: Oryx és Crake (Oryx and Crake) (2003) és Michel Houellebecq: Egy sziget
lehetősége.
A jövőről szóló transzhumanista forgatókönyvek más médiában is népszerűek lettek a
huszadik század vége és a huszonegyedik század eleje fele. Ezek megtalálhatók
képregényekben (Amerika Kapitány, 1941; Him, 1967), filmekben (2001: Űrodüsszeia,
1968; Szárnyas fejvadász, 1982; Gattaca, 1997), televíziós sorozatokban (A hatmillio
dolláros ember, 1966; Ki vagy, doki?, 1974; Star Trek: Az új nemzedék, 1989; Csillagkapu,
2000), több manga és anime sorozatban (Apleseed, 1985; Ghost in the Shell, 1989 és a
Gundam SEED 2002), számítógépes játékokban (Metal Gear Solid, 1998; Deus Ex,
2000; Half-Life 2, 2004), és szerepjátékokban (Shadowrun, 1989). A Transhuman Space
nevű 2002 - ben megjelent szerepjáték 2100-ban játszódik, amikor az emberiség elkezdte
kolonizálni a Naprendszert ahol egyre több ember próbálja elérni a teljes poszthumán
állapotot. Ezen művek legtöbbjét a cyberpunk vagy a posztcyberpunk kategóriába sorolják.
A korábbiakban említett Natasha Vita-More és az általa gondozott Transhumanista Művészet
És Kultúra Központ munkáin kívül több vizuális és előadói művészi területen is megjelentek
transzhumanista témák.[36] A testi művészet – amelynek első képviselője a francia Orlan volt
- az emberi testet, mint szobrot formálja plasztikai sebészeti módszerekkel.[37] Michael
Jackson plasztikai sebészetet használt külsejének megváltoztatására.[38] Az ausztrál Stelarc
nevű művész munkája a robot protézisekkel és szövettervezésel módosított emberi testre
összpontosít.[39] A transzhumanizmus megjelenésével és virágzásával kapcsolatba hozható
művészek közül Marina Abramovic jugoszláv performance művészt és az amerikai Matthew
Barney média művészt emelhetjük még ki. 2005-ben a Massachusettsi Kortárs Művészeti