módon felgyorsították az üvegházhatást. Annak az üvegházhatásnak, amit a
Thunberg-család Nobel-díjasa fedezett fel, Svante Arrhenius. A mi
Svanténk ő utána kapta a nevét.
Svante tehát ott sétálgat és olvassa a telefonján, hogy Svante Arrhenius
hőmérséklet-növekedésre vonatkozó számításai az 1896-ban megjelent
Über den Einfluss des atmosfärischen Kohlensäuregehalts auf die
Temperatur der Erdoberfläche című könyvében elég jól egybevág azzal,
amit ma, 122 év múlva tudunk. Sőt, nagyon is jól egybevág. Ami viszont
nem annyira vág egybe, az az időperspektíva.
Arrhenius számításai szerint 2000 évre lett volna szükség ahhoz, hogy a
légkör szén-dioxid-tartalma elérje azt a szintet, amelyet ma mérünk. Ő
természetesen még nem tudhatta, hogy az elkövetkező generációk azzal a
fosszilis tüzelővel adagolják túl magukat, amely talán jobb lett volna, ha a
földben marad.
Svante órákon át sétálgat ott, körülötte a világ minden tájáról érkező
turisták hordái. Gyerekek, fiatalok, öregek, szegények és gazdagok: a
legváltozatosabb hátterű emberek andalognak a Tower környékén a késő
őszi napfényben, és milliárd selfie-t tesznek fel minden elképzelhető helyre.
A városnéző hajókról áradó enyhe pörkölt mandula- és dízelszag
elkeveredik a kissé túl enyhe novemberi fuvallattal.
A turisták között vannak olyan öregek is, akik már járni sem tudnak.
Mások mankó segítségével haladnak. Egy amerikai kisgyerekes család épp
az újszülöttjét vigasztalja.
Egy ausztrál hölgy szemlátomást demens férjét vezeti körbe, és a várfal
melletti jégpályára mutogat, ahol brazil turisták mikulássapkában
botladoznak a jégen a 18 fokos melegben.
La dolce vita. Édes élet. Csak egyszer élünk. Élvezd!
Svante a Tower Bridge mellett üldögél a napfényben fák alatt, még mindig
megvannak a levelek, pedig nemsokára itt az advent. Egy olyan
klímamozgalomról ábrándozik, amely még nincs. Még nem lehet, mert ezt
az út során kell megfogalmaznia.