Ezt a tényt nem tudja elfogadni.
Beata pánikrohamot kap, egész éjjel sír, reggelre sem múlik el a félelme.
Újra fürdenek a medencében, de Beata csak sír, haza akar menni. Fél és
nem érzi jól magát.
Svante tehát kifizeti a szállodát, ripsz-ropsz mindent összecsomagol,
beugranak az autóba, és újra végighajtanak a repülőtérre vezető hosszú
úton, és közben végig maximális hangerővel hallgatják a Little Mix dalait.
Még épp elérik a délutáni római gépet, és én közben foglalok nekik
jegyet a másnap reggeli, Stockholmba menő SAS-járatra.
Svante talál egy kedves kis last minute szállodát a Piazza Venezia
közelében, és a szálloda tetőteraszáról látják, amint lebukik a nap a Szent
Péter-bazilika mögött, csodálatos fénykép készül róla, amit számos barát
lájkol a Facebookon, és mindenki azt írja: élvezd a pillanatot!
Svante megint ott hagyja a „söpörd a szőnyeg alá”-elvének egy részét az
Örök Városban, és hazarepül Arlanda csillogó partjaira. Beata elégedett és
nyugodt.
- Szent Iván-éje van, és Mózest pórázon vezetve sétálunk haza mind
a négyen a reptéri expresszvonattól. Greta és Beata svéd szokás szerint egy-
egy virágcsokrot szed a Kungsholmen öböl partján: hétféle nyári virágot,
amit, ha a párnájuk alá tesznek, megálmodják jövendőbelijüket.
- 2,7 tonna szén-dioxidot bocsátottatok ki – közli Greta Svantéval,
amikor senki más nem hallja. – Ez öt szenegáli lakos teljes évi
kibocsátásának felel meg. - Értem, amit mondasz – bólogat Svante. – Mostantól kezdve
megpróbálok a földön maradni.