véghez vinni, amikor külső veszély fenyegette a rendszerüket, ahogy az például
Poroszországban is történt 1806-ban, a napóleoni háborúkban elszenvedett
vereség után, vagy Japánban a 19. század végén, a Meidzsi-restauráció idején.
Sőt, a Koreai-félsziget kettészakadását követően Dél-Koreában több évtizedig
diktatúra volt – a demokratikus átmenet csak 1987-ben kezdődött meg –, de a
diktatúra több mint három évtizedes fennállása alatt óriási gazdasági növekedés
ment végbe az országban, míg Észak-Koreában ez nem történt meg. Eleinte
mindkét Korea autokrácia volt, az alapvető különbség a gazdasági doktrínákban
rejlett. A szöuli diktátorok átvették a magántulajdon védelmét, valamint bátran
bevezettek olyan mezőgazdasági reformokat, amelyek decentralizálták a politikai
és a gazdasági hatalmat, míg riválisaik Phenjanban a magántulajdon és a földek
teljes államosítása mellett tették le a voksukat, és központosították a
döntéshozatalt. Ezek a különbségek pedig Dél-Korea számára már jóval a
demokratizálódás megindulása előtt óriási gazdasági előnyt jelentettek Észak-
Koreával szemben. Hasonlóképp azok a nem demokratikus rendszerek, amelyek
Chilében, Szingapúrban és Tajvanon működtek – illetve, amelyek még ma is
működnek Kínában és Vietnámban –, sikeresen állították az ország gazdaságát
hosszú távon növekedési pályára azáltal, hogy támogatták az infrastruktúra és a
humántőke fejlesztését, a fejlett technológiák alkalmazását, valamint a
piacgazdaságot.
De annak ellenére, hogy a nem befogadó politikai intézményrendszerek
képesek együtt létezni az életképes befogadó gazdasági intézményrendszerekkel,
ez a felállás inkább kivételesnek nevezhető, mintsem szabályszerűségnek – és az
emberi történelem kritikus kereszteződéseinél idáig általában a szabály győzött,
nem pedig a kivétel. A befogadó intézményrendszerek léte részben magyarázattal
szolgálhat arra is, hogy az ipari forradalom miért Nagy-Britanniában kezdődött,
míg a kizsákmányoló intézményrendszerek jelenléte rávilágíthat, hogy a korábbi
gyarmatok némelyike miért kullog a többi ország után még évtizedekkel azután
is, hogy hivatalosan elnyerte függetlenségét.
Nagy-Britannia felemelkedésének intézményi háttere
Nagy-Britannia példátlan fejlődése az ipari forradalom idején lehetővé tette,
hogy az ország ellenőrzése alá vonja a világ hatalmas területeit, és a történelem
egyik legerősebb birodalmát hozza létre. Pedig a történelem során a Brit-szigetek
lakói általában csak kullogtak francia és holland szomszédaik, illetve Észak-Itália
mögött, legalábbis az egészségügy és az iskolázottság tekintetében. A brit
társadalom feudális alapokon szerveződött, és a vezető ágazata a mezőgazdaság
volt. A politikai és gazdasági hatalmat egy szűk elit tartotta a kezében, és a 17.
század elején a gazdaság több ágazata is arisztokraták monopóliumának