öntözőrendszerek megépítését. De idetartozik a jövőorientált gondolkodás, ami
szintén leginkább a mezőgazdasági közösségekben alakult ki, ahol az emberek a
termény betakarításának előnyeit csak jóval azután élvezhették, hogy befektették
munkájukat a növények termesztésébe. Megemlíthetjük még az idegenekkel
szembeni nagyobb bizalmat is, ami olyan régiókban alakult ki, ahol a változó
éghajlati viszonyok miatt szükséges volt a kockázatok megosztása. Ezek a
tulajdonságok különböző időkben különböző helyeken alakultak ki, de azért
maradtak fenn, és terjedtek el széles körben, mert a társadalom egésze profitált
belőlük.
De aztán a világ egyik térségében olyan drámai változás következett be, amely
ötvözte mindezen növekedést elősegítő vonásokat, és megszületett a „növekedés
kultúrája”.
A növekedés kultúrája
A történelem során azok az egyének, akik megkérdőjelezték azokat a
normákat, hitrendszereket és preferenciákat, amelyeket őseiktől örököltek,
általában azzal a problémával szembesültek, hogy ezek helyett hatékonyabb
alternatívával kellett előállniuk. A kulturális tudást és a hagyományokat azért
tisztelték, mert segítették a társadalom fennmaradását, és mivel csak nagyon
kevesen értették meg igazán, hogy ezek hogyan járultak hozzá a jólétükhöz,
evolúciós szempontból igencsak kockázatos lett volna ezek érvényességében
kételkedni. Ezért a történelem során a legtöbb társadalom ellenállt a gyors
kulturális változásoknak, például az olyanoknak is, amelyek a nagy technológiai,
filozófiai és tudományos áttöréseket kísérték. A kultúrák általában inkább elődeik
megfontoltságát méltatták, míg a múltra a nosztalgia és az idealizmus egyfajta
keverékével tekintettek. Például az ortodox zsidó vallás dogmaként fogadja el a
„generációk hanyatlását”: vagyis úgy hiszik, hogy a korábbi nemzedékek
bölcsebbek voltak, közelebb álltak Istenhez, illetve hogy a több ezer évvel ezelőtt
élt bölcsek mélyen szántó és érvekkel megfelelően alátámasztott Biblia-
értelmezésének színvonalát nehéz lenne felülmúlni.
De aztán egyszer csak eljött az a pont, amikor a technológiai változások olyan
mértékben felgyorsultak, hogy kezdtek eltünedezni a konzervativizmus előnyei,
és onnantól kezdve az ősök bölcsességének tisztelete fokozatosan elhalványult.
Az angol–ír Jonathan Swift 1704-ben megjelent Könyvek csatája című
szatírájában különösen színes leírását találjuk a kor szellemiségének, ahol is új és
régi könyvek jelennek meg egy könyvtárban, és egymás ellen kezdenek harcolni.
Ez egy olyan vita metaforája volt, amely a humanizmus megjelenésével
kezdődött a reneszánsz korában, a 17. században egyre jobban erősödött, és Swift
korában alapjaiban rázta meg Európát. Az egyik oldalon voltak a „modernek”,