Oded Galor - Az emberiség utazása

elkerülhetetlenül fokozódni fog, mígnem a társadalom eljut majd arra a pontra,
ahol „a proletárok már nem veszíthetnek semmit, csak a láncaikat”.
A marxista tétel központi eleme az az elkerülhetetlen hatalmi harc volt a
tőkések és a munkások között, amely végül forradalomhoz vezet, és alapjaiban
rázza meg az osztályokra épülő társadalmat. És valóban: az ipari országokban
gyakran heves viták, sőt erőszakos konfliktusok is kirobbantak a kapitalisták és a
jól szervezett munkáscsoportok között a 19. század végén, illetve a 20. század
elején. De a kommunista forradalom, amelyet Marx és Engels előre látott, csak
1917-ben robbant ki, méghozzá a világ összes országai közül furcsamód éppen
Oroszországban, ahol a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya ekkor még
meghaladta a 80 százalékot. A legerősebben iparosodott kapitalista országokban
soha nem volt sikeres osztályforradalom, sem Marx és Engels életében, sem
azóta.
Hogy sikerült a legtöbb társadalomban elkerülni azt az „elkerülhetetlen
osztályharcot” és a kommunista forradalmat, amelyet a Kommunista kiáltvány
megjósolt? Az egyik magyarázat szerint a forradalom fenyegetése arra késztette
az iparilag fejlett országokat, hogy politikájukkal igyekezzenek enyhíteni az
osztályok közötti feszültséget, illetve az egyenlőtlenséget – elsősorban a
választójogok, így a vagyon-újraelosztás jogának kiszélesítésével, végső soron a
jóléti állam létrehozásával. 33
Egy másik elmélet azonban inkább a humántőkének az iparosodás korszakában
a termelési folyamat alakítására gyakorolt kritikus hatását hangsúlyozza. Ezen
nézet szerint a munkaerő oktatásába és képességeinek fejlesztésébe történő
befektetés a tőkés osztály szemében nemhogy veszített volna a fontosságából,
hanem idővel egyre fontosabb lett, rájöttek ugyanis, hogy a rendelkezésükre álló
összes tőke közül a humántőke a kulcs ahhoz, hogy elkerüljék a profit
visszaesését. 34 Ugyanis a speciális szaktudás, amely az ország iparosodásának
korai időszakában még alapvető fontossággal bírt, idővel veszített jelentőségéből,
a helyét viszont nem a szaktudás hiánya vette át, ahogy elsőre gondolhatnánk,
hanem egyfajta általánosabb felhasználhatóság, azaz a munkáltatók idővel inkább
olyan képességeket vártak el a dolgozóktól, amelyek lehetővé teszik, hogy
megbirkózzanak azokkal a kihívásokkal, amelyek elé a gyorsan változó
technológiai és intézményi környezet állítja őket. Ilyen feltételek között pedig
elsősorban azok a dolgozók boldogultak, akik széles körű, rugalmas oktatásban
részesültek, nem pedig kizárólag speciális, szakmai ismeretekkel rendelkeztek,
amelyeknek csak egy konkrét szakmában vették hasznát. 35
Vagyis ellentétben Marx sejtésével, miszerint az ipari forradalom idővel
háttérbe szorítja a humántőke jelentőségét, következésképpen a termelőeszközök
tulajdonosai még megalázóbban kizsákmányolhatják dolgozóikat, a termelési
folyamatok állandó technológiai megújulásának következtében valójában épp a