Oded Galor - Az emberiség utazása

humántőke lett az a kritikus elem, amely az ipari termelékenységet növelni tudta.
Ezért aztán az iparosítás nem egy kommunista forradalomhoz vezetett, hanem a
tömeges oktatás forradalmát eredményezte. A tőkések profitja nem csökkent, a
dolgozók bére pedig emelkedni kezdett, míg végül az osztályharc – a marxizmus
szíve-lelke – egy az egyben a feledés homályába merült. Egyszerűen arról van
szó tehát, hogy az ipari társadalmak szerte a világon, még azok is, amelyek
ellenálltak a modern nyugati gondolkodás egyéb aspektusainak, a mindenki
számára elérhető oktatás elterjedését támogatták, elsősorban azért, mert mind a
cégtulajdonosok, mind pedig maguk a dolgozók szempontjából felismerték az
általános tömeges oktatás fontosságát a dinamikusan változó technológiai
környezetben.
Az iparosok viszont nem szívesen finanszírozták a számukra lehetséges
majdani munkaerő oktatását, hiszen semmi nem garantálta számukra, hogy ezek a
munkások nem kopogtatnak be az újonnan megszerzett ismereteikkel egy másik
munkáltatóhoz. 1867-ben a brit vasipari mágnás, James Kitson egy parlamenti
bizottság előtt állította, hogy egyes gyárosok azért nem hajlandók iskolákat
finanszírozni, mert attól félnek, hogy a versenytársaik nyernének az egészen. 36
Hollandiában és Nagy-Britanniában néhány iparos saját magániskolát tartott fenn,
de ezek sem bizonyultak különösebben sikeresnek. És az a néhány tőkés, aki
ebben az időszakban nyitott és tartott fenn iskolákat, mint például a walesi
textilgyártó Robert Owen, elsősorban emberbaráti szeretetből, nem pedig üzleti
megfontolásokból cselekedett így.
De ahogy egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az ipari társadalom fenntartásához
bizonyos szakértelemre is szükség van, elhalványultak azok a korábbi
aggodalmak, miszerint a műveltség megszerzése a dolgozó osztályt fogékonnyá
teszi majd a radikális és felforgató eszmékre, úgyhogy a tőkések elkezdtek
lobbizni a kormányoknál, hogy maga az állam biztosítsa a széles tömegek
számára az oktatást. Belgiumban, Nagy-Britanniában, Franciaországban,
Németországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban a gyártulajdonosok
minden erejükkel igyekeztek hatással lenni országuk oktatási rendszerének
kialakítására, illetve próbálták meggyőzni a politikusokat, hogy szánjanak több
pénzt a tömegek oktatására. Végül az egyes országok kormányai engedtek a
gyárosok nyomásának, és mindenütt emelték az alapszintű közoktatásra szánt
költségvetési forrásokat.
1867–68 fordulóján a brit kormány egy oktatásügyi országgyűlési bizottságot
állított fel. Ekkor vette kezdetét az a csaknem húsz éven át tartó országgyűlési
vizsgálatsorozat, amely a tudományok, az ipar és az oktatás kapcsolatát firtatta a
tőkések igényeinek szempontjából. Egy sor jelentés született ezen vizsgálódások
eredményeként, amelyek egyértelműen kijelentették, hogy a vezetők, az
igazgatók, a gyártulajdonosok és a dolgozók általánosságban nem megfelelő