A függönyhöz fogható méretű földcsuszamlás jó hatvan évvel korábban következett
be, midőn az itteniek is felfedezték, hogy a tonhal húsa ehető. A felfedezés előtt
Barnstable halászai a tonhalat „vadmakrélának” hívták, és keservesen átkozódtak, ha
kifogtak egyet-egyet. Akkor is átkozódtak, amikor felszeletelték és visszahajították a
tengerbe, hogy a többi „vadmakréla" okulhasson póruljárt társuk példáján. A tonhal
azonban vagy roppant bátor, vagy szerűen csak ostoba. Nem tágított innen, s ezzel
módot adott arra, hogy minden évben, május másodikán megrendezhető legyen a
Barnstable-i Tonhal Verseny. A keleti partról ilyenkor özönlenek ide a sporthorgászok.
Botjukon az orsó nagyobb, mint a városháza tornyán az óra. A helyi nép meg csak
hüledezik, mit keresnek ezek őnáluk. Soha senki nem fogott még bottal tonhalat.
Egy további felfedezés még a jövő méhében szunnyad. Egyelőre nem tudni, hogy
egyáltalán bekövetkezik-e, ha pedig bekövetkezik, Barnstable Village polgárai
megtanulnak-e együtt élni vele. Hogy ugyanis az éti kagyló ehető, elfogyasztása
pillanatában nem áll be az azonnali halál. A kikötő mentén a part helyenként éti
kagylókból áll. Senki sem háborgatja őket. Azért nem, mert két másik ínyencfalat is
akad errefelé, a csíkos tengeri sügér és a fésűkagyló. Utóbbi beszerzéséhez már az is
elég, ha apálykor megkapargatják az iszapot. Mindegy, hol. A tengeri sügérekhez a
madarak vezetik el a horgászt. A halak kúpszerű csoportokba verődnek. A kúp
hegyénél be kell dobni a csalit, az első sügér menten ráharap.
A jövő méhében más is szunnyad. Cape Cod településeinek kevés esélyük van arra,
hogy lakóik ép lélekkel átvészeljék ezt a mostani, a fellendülés időszakának nevezett
kapzsi, ízléstelen nyomulást H. L. Mencken mondta: „Arra még senki nem faragott rá,
ha alábecsülte az amerikaiak bunkóságát." Viszont vagyonok születnek majd abból,
hogy Cape Cod is lezüllik az átlagszintre. Barnstable Village szelleme talán ezt a
folyamatot is túlélheti.
A falu ugyanis nem kong az ürességtől, nincsenek kiadó házak, sem olyanok,
amelyekben télen nem laknak. A legtöbben egész évben itt élnek, nem is öregek,
állásuk is van. Ácsok, boltosok, kőművesek, építészek, tanárok, írók, akad minden.
Osztály nélküli társadalom, olykor gyöngéd és érzelmes.
A házak mind-mind a polgárháború vége felé épültek, a főút mentén, egy
kupacban. Gyakran ellepik őket a termeszhangyák, amitől persze a gerendák egyre
korhatdtabbak, mégis állni fognak akár évszázadokig. A spekulánsok számára kevés
babér terem itt, kenetteljes rablótrükkjeik nem működnek. Hiába húzódik például
nyugaton látszólag egy zöldellő rét, valójában az is csak sós mocsár, arról van szó
csupán, hogy a kékesbarna iszapon takarót képez a sziki csenkesz.
Épp ez az őshonos növény vonzotta ide az első telepeseket. Plymouthból érkeztek,
1639 - ben. A lápot mély árkok szabdalják, ezeket csónakon lehet végigkutakodni.
Normális befektető nem épít ingoványra. A láp havonta egyszer víz alá kerül. Egy-egy
embert, kutyát megtart, de többet nem.
Telekspekulánsok és építkezési vállalkozók körében egy időben nagy volt az
izgalom. Komoly lehetőséget láttak az öblöt északról határoló Sandy Neck, e hosszú,
vékony földnyúlvány dűnéiben. Holt fák alkotnak itt erdőt, homokba fulladt fák,
amelyeket hol betemet a sár, hol pedig kibukkannak alóla. És az Acapulcót lepipáló
végtelen külső part is érdekelte őket, ahol még édesvizű parti források is fakadnak. De
istennek hála, a helyi kormányzat a nyúlvány csúcsát kivéve felvásárolta Sandy