- Azt hiszem, csuda érdekes lehet ezeket a különböző hangokat
hallani – irigykedett kissé Hazel. – Mindenféle izgis dolgot kitalálnak. - Ömm – nyilatkozott George.
- De tudod, mit csinálnék, ha én lennék az esélykiegyenlítésügyi
miniszter? – kérdezte Hazel. Az igazat megvallva, Hazel nagyon hasonlított az
esélykiegyenlítésügyi miniszter asszonyra, akit Diana Moon Glampersnek
hívtak. – Diana Moon Glampers helyében vasárnaponként harangzúgást adnék,
csakis harangzúgást. Mintegy a vallás tiszteletére. - Harangzúgás mellett még tudnék gondolkozni – vitatkozott vele George.
- Hát, legföljebb egészen fölerősíteném. Azt hiszem, jó esélykiegyenlítésügyi
miniszter lenne belőlem. - Olyan jó, mint bárki másból.
- Ki tudja nálam jobban, hogy mi a normális? – kérkedett Hazel.
- Igaz – ismerte el George. Ködös gondolatai támadtak börtönben levő abnormális
fiáról, Harrisonról, de egy huszonegy lövéses díszsortűz félbeszalátotta a gondolatait. - Na, ez aztán dörrent, mi? – nézett a férjére Haz el.
Akkorát dörrent, hogy George belesápadt, remegni kezdett, és könny szökött
kivörösödött szemébe. A nyolc táncosnő közül ketten a stúdió padlójára rogytak, és
halántékukra szorították a kezüket. - Hirtelen olyan fáradtnak látszol – mondta Hazel. – Miért nem nyújtózol végig a
heverőn, drágaságom? Legalább a párnára tehetnéd az esélykiegyenlítő
zacskódat. – Arra a vászonzsákba csomagolt, több mint húszkilónyi ólomsörétre utalt,
amely George nyakában lógott. – Menj csak, tedd egy kicsit magad mellé a zacskót!
Nem bánom, ha egy ideig nem vagy egyenlő velem.
George a zsákot méregette a kezében.- Nem zavar – jelentette ki. – Már észre se veszem. Olyan, mintha hozzám
tartozna. - Olyan fáradt vagy mostanában, olyan megviselt – töprengett Hazel. – Módot
találhatnánk rá, hogy kilyukasszuk a zacskó fenekét, és kiszedjünk belőle néhány
ólomgolyót. Épp csak néhányat. - Két év börtön és kétezer dollár bírság minden egyes kiszedett golyóért. Nem
tartom jó vásárnak. - Csak néhányat– szednél ki, amikor megjössz a munkából... Arra gondolok, hogy
itthon úgysem versenyzel senkivel. Úgyis csak üldögélsz itthon. - Ha én megpróbálnék csalni – magyarázta George – , akkor mások is
megpróbálnának, és hamarosan megint visszajutnánk a sötét középkorba, megint
mindenki versenyezne mindenkivel. Az már nem tetszene, igaz? - Gyűlölném!
- Na látod! Mit gondolsz, mi történne a társadalommal abban a pillanatban, hogy az
emberek elkezdenék kijátszani a törvényeket?
Ha Hazel nem tudott volna választ adni erre a kérdésre, George ugyan nem
segíthette volna ki. Sziréna bődült fel a fejében.
- Gondolom, széthullana.
- Mi hullana szét? – érdeklődött George kába fejjel.
- A társadalom – válaszolta bizonytalanul Hazel. – Nem épp most mondtad?
- Honnét tudjam?