Quim Monzó - Guadalajara

divat, és amikor még divat volt, akkor se volt benne semmi érdekes. Az
érdektelenségük azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy szájtátva
hallgassák, hogyan szedték le a kamionokról a ponyvát, hogyan állítoák fel
a sátrakat, hogyan peregtek a dobok, és hogyan sokszorozódo meg
csodálatos módon a légtornászok száma egyik percről a másikra. Eszébe
sem jut, hogy tényleg hinnének neki azok, akik hallgatják, mégis addig
erősködik, amíg maga is el nem hiszi, amit mond. Csak egyetlen ember van
(ő kissé nagyothall), aki a szükségesnél hangosabban teszi fel a kérdést,
hogy játszanak-e még egy kört. Senki nem válaszol, sőt valaki már fel is ve,
hogy menjenek, és nézzék meg a cirkuszt. Nem kell sokáig győzködni a
többieket sem. Egyik a másikat buzdítja, és már veszik is a kabátot, sálat,
mennek ki az utcára, és kövek a hazudozót, aki éppen egy olyan piramisról
mesél, amelynek az alján nyolc egykerekű biciklin egyensúlyozik
harminchat arsta, meg egy kötéltáncos lóról. A kocsma tulaja marad
utoljára, felveszi a kabátját, kitessékeli a nagyothallót, majd kulcsra zárja az
ajtót, és szaladni kezd, hogy utolérje a cirkuszba igyekvő csapatot.