Quim Monzó - Guadalajara

a nyolcadik és a kilencedik közö (a kijelzőn még világít a 8-as, de a 9-es
gomb sötét) a li megáll. A férfi a nőt, a kijelzőt és az ajtót nézi felváltva.
(„Megérkeztünk!”) A nő a férfit, a kijelzőt és az ajtót nézi felváltva. Elsőként
a nő fejezi ki aggodalmát („És most?”), a férfi pedig úgy tesz, mintha nem
történt volna semmi. („Csak semmi pánik.”) A nő megnyomja a 9-est, a 12-
est, a földszintet, és amikor látja, hogy nem történik semmi, megkérdezi a
férfit, hogy megnyomja-e a vészcsengő gombját, amin egy kis harang
látható. A férfi azt mondja, nyomja csak. Megnyomják tehát a vészcsengő
gombját, amit azonnal jól kivehető csengőhang követ, olyan, mintha o
szólna közvetlenül a li melle. Igaz is, vajon hol lehet az a csengő? A
földszinten? A gondnok fülkéjében? Csak egy van belőle? Vagy több?
Időnként megnyomják a vészcsengő gombját, aztán fülelnek, hogy hallani-e
valami zajt, ami arra utal, hogy valaki meghalloa a jelzést, és megkezdte a
kiszabadításukra irányuló munkálatokat, vagy legalább odajön a közelükbe
és bekiabál, hogy biztosítsa őket arról, nincs semmi baj. De nem hallani
semmit, kivéve a hangszórókból szűrődő muzsikát, egyik dallam a másikat
köve fáradhatatlanul.
Pár perccel később a nő bemutatkozik. („Mivel úgy tűnik, kénytelenek
leszünk elviselni egymás társaságát...”), a férfi is bemutatkozik, és hogy
oldja a feszültséget, viccesen megkérdezi a nőtől, hogy ugye nincs
klausztrofóbiája. A nő mosolyog. Nem, nincs. A férfinak sincs („Akkor
szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ha akár csak az egyikünknek
lenne, az is megkeserítené most a másik életét is”). A nő megint mosolyog,
a férfi úgy érzi, ez egy biztató mosoly. Magától értetődik, hogy így bezárva
egy libe, amely két emelet közö ragadt, ahogy telnek a percek,
mindkeőjüknek eszébe jut, ha csak egy pillanatra is, hogy milyen -
mondjuk úgy - népi mítoszok övezik ezt a helyzetet (egy férfi és egy nő
bezárva egy libe), olyasmi ez, mint azok a viccek a lakatlan szigetről, ahol
egy férfi és egy nő magára marad, távol a világtól, ki tudja, meddig. A férfi
természetesen azonnal észreveszi magán, hogy vonzódik a nőhöz, de vajon
a nő, ő is vonzódik-e a férfihoz?
A nő megkérdezi, fontos vagy sürgős volt-e a dolog, amit el kelle volna
intéznie ma reggel az irodaházban. A férfi azt feleli, hogy meglehetősen
fontos ügyről van szó („munkaügy”), és hogy milyen érdekes, most, hogy i
vannak bezárva (vagy háromnegyed órája), már valójában semmi nem
tűnik olyan fontosnak. A nő elgondolkodtatónak találja, hogy még az olyan