Quim Monzó - Guadalajara

elején azt hiszi, hogy emelkede eszmefuatás lesz a dologból, aztán
kiderül, hogy semmi értelme annak, amit mond. Gyakran megesik vele,
hogy sokáig magyaráz, érvel magában, aztán egyszer csak észreveszi, hogy
az egésznek, amiről beszél ennek a másiknak, se füle, se farka. Ilyenkor,
hogy ne kelljen csöndben maradnia, gyorsan témát vált.
Az a férfi ellenben, aki o ül az éeremben, annál az asztalnál, ahol a
társaság élénk társalgást folytat, nem szól egy szót sem. Évek óta
megrögzöen hallgat. A hallgatásával kapcsolatban a többiek egyelőre
megértőnek mutatkoznak. Mindannyian szteletben tartják, hogy míg ők
magyaráznak, vitatkoznak, helyesbík, ami helyesbíthető, ő csak figyel és
hallgat. Nem tudják, hiszen nem mond semmit, csak sejk, hogy amiről
annyit magyaráznak, és amivel kapcsolatban örökké helyesbítenek, az
számára puszta banalitás. Azt is csak sejk, hogy valójában nincs ellenük
különösebb kifogása, és hogy banalitás ala valójában a saját
szkepcizmusát ér. Szkepkus másokkal és saját magával szemben is.
Nem ellenük van, egyszerűen csak nem érdeklik. Saját magát is banálisnak
és nélkülözhetőnek érzi, ezért hallgat. Hogy is vádolhatna másokat
banalitással, ha ő maga is banális? Akkor kezde hallgatni, amikor egy
napon részt ve egy társalgásban, amely komoly eszmefuatásba torkollo
azzal kapcsolatban, hogy a fandango mennyire befolyásolta a huapango
kialakulását, és ő nem tudo hozzászólni a témához. Nem tudo ezekről a
táncokról semmit, se a fandangóról, se a huapangóról, nem is érdekelte az
ilyesmi soha, következésképpen egyáltalán nem is tudo róla mit mondani.
Mégis mit kelle volna tennie, hogy szóhoz jusson és részt vegyen a
beszélgetésben, ahogy azt elvárták volna tőle? Úgy csinálni, mintha lenne
véleménye, és olyasmi melle érvelni, aminek semmi értelme? Felmérte a
helyzetet, és életében először úgy döntö, inkább hallgat. Addig a percig
mindig minden beszélgetésben és vitában részt ve, vehemensen és
lelkesen, és még csak színlelnie sem kelle. Ez alkalommal viszont arra
gondolt, akármilyen meglepe arcot vágnak is a többiek, nem árt ő azzal
senkinek, ha csendben marad. És a hallgatás tulajdonképpen nem is olyan
vállalhatatlan hozzáállás a világhoz. A többiek sem leek emia
különösebben ellenségesek vele. Mivel hozzá volt szokva, hogy örökké o
helyben kell kitalálnia, milyen nézetet is képviseljen, bár nem számíto rá,
de valóságos megkönnyebbülést jelente ez a luxus, hogy nem kell
mondania semmit, hogy hallgathat. Láa, hogy a többiek milyen izgatoan