Quim Monzó - Guadalajara

(BlackTrush) #1

próféciák. Először a gyerekre fogja: egy kisgyerekkel sok a dolog, és nincs
ideje mással foglalkozni. Aztán azzal próbálkozik, hogy olyan dolgokat
jövendöl meg, amiknek szükségszerűen be kell következniük. Például hogy
ezen és ezen a napon, i és i, a nap el fog tűnni az égről. De a trükk nem
működik, mert mindenki tudja, hogy abban az időben azon a helyen
napfogyatkozás lesz.
Egy reggel kinyitja az ablakot (az ablak ala örökké újságírók hada,
diktafonnal és fényképezőgéppel felszerelkezve, hogy elsőként értesüljenek
a következő jövendölésről), és magasztos hangon kijelen, hogy közeleg a
világvége, láa a bolygó kiége felszínét, az emberiség ki fog halni. De az
újságírókat nem hatja meg ez a prófécia, még a legelkötelezeebb
apokalipkusokat sem. „Tudjuk jól, hogy előbb-utóbb eljön a világvége.
Ezek túl nagy szavak, ezzel nem tudunk mihez kezdeni”, írja az az újságíró,
aki nemrég még azzal vádolta, hogy túl hétköznapiak, túl közönségesek a
jövendölései. Aztán nemsokára viccelődni kezdenek vele, jönnek a
lesajnáló megjegyzések: „Kimerült benne az elem.” Ez éppen akkoriban
történik, amikor Marta azt kezdi pedzegetni, hogy soha nem volt elég jó
férj, hogy egész életében a prófétaság rögeszméjének élt, bezárkózva a
saját kis egoista világába, ami, lám, most összedőlni látszik. Aztán közli vele,
hogy ő már döntö: elmegy, és a gyereket is magával viszi. Tessék, i az
utolsó nagy kinyilatkoztatás, ami valóra válik. A próféta pontosan tudta,
hogy ez fog történni, de sajnálatos módon erről nem szólt senkinek, még
Martának sem. Ha mondta volna neki annak idején, akkor most legalább
egy kicsit neki lenne igaza, akkor legalább ha minimálisan is, de lenne hitele
a szavának.
Az emberek hamar elfelejk. Nem is gondolta, hogy ennyire bántani
fogja. Soha nem juto volna eszébe, hogy amikor elérkezik ez a pillanat,
ennyire fog neki hiányozni az emberek (vagy mondhatjuk, hogy a
közönség?) odafigyelése. Kinyitja az ablakot, és az újságírók hada már nincs
sehol, már nem várják fényképezőgéppel és diktafonnal, hogy megjelenjen
és beszámoljon nekik. Mindig arra vágyo, hogy normális életet éljen, és
ne ismerjék fel az utcán, most pedig azon gondolkodik, hogy lehetne még
egy kicsit húzni az időt. Ha elmondhatná nekik az igazat... Hogy az utolsó
kinyilatkoztatás értelmében nem lesz több kinyilatkoztatás. Nem lenne
rossz. De túl késő. Ha elmondta volna akkor, amikor történt, akkor címlapra
kerülhete volna az újságokban. Az le volna a méltó visszavonulás.

Free download pdf