Quim Monzó - Guadalajara

Elképzeli a főcímeket: „A végső búcsú elő még egy utolsó prófécia: nincs
több látomás.” De már késő. Ha most jelentené be, azzal csak beismerné a
bukását. És hogy ne érezze úgy, hogy végleg elbuko, hogy ne kelljen
tudomást vennie arról, hogy valójában már évekkel ezelő véget ért
minden, egy nap repülőre száll, és Berlinbe utazik. Megszáll egy hotelben (a
Steigenberger Berlinben, a Zoo közvetlen közelében), aztán azonnal sétálni
indul. Másnap bejelen, hogy látomása volt. A közvélemény szkepkusan
fogadja a bejelentést. „Majd meglátjuk, nem olyan lesz-e ez is, mint a »két
év múlva június 23-a szerdára fog esni«.”
Ahogy a régi szép időkben, a próféta újra sajtótájékoztatót tart. Üdvözöl
egy újságírót, aki évekkel ezelő interjút készíte vele, akkor, amikor az a
hetvenkilenc haláleset történt. Bejelen, hogy látomása volt: a berlini Zoo
vonatállomás fel fog robbanni. Néhányan ltakoznak: ez nem prófécia, ez
évekkel ezelő megtörtént, és éppen ez volt az az eset, amikor még ő sem
láa előre, hogy mi fog történni. A próféta azt feleli, ez egy teljesen új
látomás. Megkérdezik tőle, mikor fog bekövetkezni a robbanás és hogyan.
Ő azt feleli, hogy még aznap délután. A hatóságok azonnal intézkednek.
Ahogy a régi szép időkben, most is meghozzák a megfelelő
óvintézkedéseket, anélkül hogy egyetlen percig kételkednének a szavában.
Valamivel délután két óra elő a próféta a vonatállomásra indul, hogy
megmutassa a rendőröknek és az újságíróknak, pontosan hol helyezték el a
bombákat, hol csapnak majd a legmagasabbra a lángok. Éppen amikor
odaérnek, akkor robbannak a bombák: szépen sorban, egyik a másik után.