Quim Monzó - Guadalajara

(BlackTrush) #1

HÁBORÚ IDEJÉN


A háború késő délelő tört ki. Negyed zenkeőkor a helyzet már válságos
volt, délre pedig teljes volt (persze nem mindenhol ugyanolyan mértékben)
a zűrzavar. Ehhez jö még, hogy a pártok (és a különböző, gyakran
egymással ellentétes nézeteket képviselő csoportosulások, amelyek a
pártok mögö álltak, és amelyek egymással is szembekerültek, ezért újabb
és újabb frakciókat hoztak létre) nem határolódtak el kellőképpen, és hogy
a népesség valahány százaléka, aki erre rájö (arra, hogy a háború, amiről
már annyi ideje beszélnek, immár ténykérdés), nem igazán tudta, hogyan
kellene viselkednie. Volt egy másik valahány százalék (ők voltak túlnyomó
többségben), akiknek a szándékai soha nem voltak igazán világosak, és akik
úgy teek, mintha nem történt volna semmi; ők a lehető
legtermészetesebben viselkedtek. Az ado konfliktust tekintve ez a
viselkedés volt a legcélszerűbb: pókerarcot ölteni és szenvtelennek
maradni, így nem olyan feltűnő. Az emberek nem csoportosultak az utcán,
és nem emeltek barikádokat. Nem vonultak fel és nem vitatkoztak. A
katonai egységek (láthatóan csupán látszólagos) nyugalma mögül nem volt
nehéz kiérezni az egyre növekvő feszültséget. A parancsnokság feszült
idegállapota is nyilvánvaló volt az elkapkodo és szélsőséges parancsoknak
köszönhetően, amelyeket a kétségbeesés és a bonyolult ellentmondások
mováltak, és amelyek nyilvánvalóvá teék a bizonytalanságot. Ez az egész
nyugalom (ha lehet így hívni), a gyanúsan normális hétköznapok: mindez
csak fokozta a helyzetet.
Délben, anélkül hogy bárki összehívta volna őket, azok a honpolgárok,
akik tudatában voltak az állapotoknak, a hazafiságuktól vezérelve a tér felé
indultak, hogy kiderítsék, hogyan állnak valójában a dolgok. Voltak, akik
szerint az eseményeket egy lázadás (azt nem lehete tudni pontosan, hogy
katonai-e vagy civil) váltoa ki, egy távoli (és konkrétan nevén neveze, bár
ez a név ahogy szájról szájra terjedt, úgy változo, mindenki máshogy
tudta) tartományban, miután hónapokon át tkolták a helyzetet. A
döntéshozók nagyon messze voltak egymástól, és egyesek szerint ez volt az
egyik oka annak, hogy a fővárosban (ezt mondták, akik mostanában tértek

Free download pdf