tartania a kompozíción látható szőlőfürtöt. Csakhogy a
tükörszimmetria megfordítja a helyzetet, és a kis remekművön
Caravaggio Bacchust úgy örökíti meg, hogy a szőlőfürt a jobb
kezében van.
Jorge Luis Borges valósággal megszállottja volt a
szimmetriának: fantasztikumba hajló elbeszéléseiben gyakran
jelennek meg tükörképek, labirintusok és párhuzamos világok.
Az egyik legerőteljesebb elbeszélése az először 1947-ben közölt,
majd Az Alef című gyűjteményes kötetben 1949-ben
megjelentetett A teológusok című. A keresztény tanok két
tudósa, Aurelianus és Pannóniai János vérre menő, az
eretnekség elleni küzdelem megszállottságától fűtött küzdelmet
vívnak egymással, vitázva a cirkuláris vagy körkörös idő
kérdéséről. A két főszereplő párbeszédének hátterében számos
gnosztikus eretnek szekta tevékenysége húzódik meg, amit a
nagy argentin író színes fantáziával feldúsítva rajzol meg.
A gnosztikusok lealacsonyítónak tekintik az anyagot.
Minden, ami térben és időben él, romlott. A világ pokoli hely,
ahol arra vagyunk ítélve, hogy szorongásban és
nyomorúságban éljünk. Borges ebben a kontextusban képzeli el
a „tükrösök”, a „káiniták” vagy „a mélység fiainak” szektáját:
„Bizonyos gyülekezetek eltűrték a lopást; mások az emberölést;
megint mások a szodómiát, a vérfertőzést és a bestialitást. [...]
Váltig hangoztatták, hogy ami lent van, azonos azzal, ami fönt
van. A képmutatók ennek az elvnek a kiforgatására alapították
tanaikat. [...] Azt képzelték, hogy minden emberi lény két
emberből áll, és hogy a másik a valóságos, az, amelyik az égben
blacktrush
(BlackTrush)
#1