- A Moszkvával szemben „renitenskedő” román kommunistáknak az első
nagyobb traumát 1952-ben kellett elszenvedniük, amikor a szovjetek
kikényszerítették az erdélyi magyar autonómia megalakítását. - Majd jött Hruscsov. A Szovjetunió akkori vezetőjének nagyon tetszett a Közös
Piac – az EU elődje – elképzelése a határokon átnyúló régiók fejlesztéséről.
Az ő elképzelése szerint, Erdély és Magyarország egy gazdasági övezetet alkotott
volna. Ez a terv nem valósult meg.
De, ami ezután jött, az mind a mai napig rémálommal egyenértékűnek számít
Bukarestben. Putyin, a Bloombergnek adott 2016-os pekingi interjúja során, amikor a
riporter a Lengyelországba „beszögelt” kalinyingrádi régió helyzetét firtatta, azt
mondta:
❗ Ha valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a
magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni.
- A mostani romániai helyzet pedig igen csak irritálja Moszkvát. Románia
engedélyezte amerikai rakéták területén való állomásoztatását és Bukarest
teljesen kiszolgálja Washingtont az ukrajnai háború kapcsán.
❗ A kérdés az, hogy a közép-európai térség népei akarnának-e egy új, Osztrák–Magyar
Monarchiában élni a XXI-dik században?
Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy nem.
A térség összes országa kitart a nemzetállami koncepció
mellett.
Árnyalja a képet, hogy több globalista párt, például Magyarországon az ellenzék, kitart
a föderális Európa koncepciója mellett, aminek megvalósítása esetén minden ország
teljes mértékig Brüsszel irányítása alá kerülne.
Csakhogy a XXI-dik századi Osztrák–Magyar Monarchia többek között éppen az
Európai Unió ellenében jönne létre. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a közép-
európai országok időről időre ne próbálkoznának az együttműködés
megvalósításával.
❗ Még 1991-ben februárjában – Magyarország, Csehszlovákia (később Csehország és
Szlovákia), valamint Lengyelország – létrehozott egy „szűkebb” együttműködési
formát, a V4 Csoportot.
Ennek az alapító okiratát Magyarországon, Visegrádon írták alá. Ebben
hangsúlyozottan jelenik meg a politikai együttműködés. A cél a térségnek a nyugat-
európai struktúrába való integrációjának elősegítése, a közép-európai identitás
megerősítése, az együttműködés szorosabbra fűzése.