A gazdasági tendenciák is összeesküvést szőnek, hogy Amerika egyre dominánsabb
szerepet kapjon a transzatlanti szövetségen belül.
Az 1980-as években Amerika és Európa GDP-je nagyjából azonos volt; bár az Egyesült
Államok már akkor is többet költött a hadseregre, ez lehetővé tette volna, hogy az
Atlanti-óceán mindkét partja nagyjából azonos mértékben járuljon hozzá a közös
védelemhez.
Azóta Európa és Amerika gazdasági teljesítménye meredeken eltért egymástól; az
előrejelzések szerint valamikor a 2040-es években az USA az európai GDP kétszeresét
fogja birtokolni.
Még ha Trump vagy Harris valahogy rá is venné az olyan országokat, mint Németország,
hogy nemzeti GDP-jük olyan magas százalékát költsék a hadseregre, mint Amerika, a Nato
európai tagjai soha nem érnék el Amerika hozzájárulását.
A második világháború vége óta Európa és Amerika kapcsolata egyenlőtlen, ami olyan
feszültségekhez vezetett, amelyek előbb-utóbb kirobbannak. Az európaiak eközben régóta
neheztelnek az USA politikai, katonai, sőt kulturális dominanciája miatt. Amerika régóta úgy
érezte, hogy európai szövetségesei nem húzzák ki a részüket a súlyból. Strukturális okokból
mindkét neheztelés valószínűleg tovább fog nőni az elkövetkező évtizedekben.
A legtöbb amerikai türelmetlenné vált azokkal a kötelezettségekkel szemben, amelyeket
országuk nagy szuperhatalmi státusza ró rájuk. Jobban érdekli őket az otthoni jólét, mint a
stabilitás fenntartása külföldön; a Pew 2023 tavaszán végzett felmérésében például 55
százalék azt mondta, hogy „kevesebb figyelmet kellene fordítanunk más országok
problémáira, és inkább Amerika problémáira kellene koncentrálnunk”. Különösen frusztráltak
Amerika katonai erőhöz való folyamodása miatt, mivel egyre kevésbé akarnak még több
amerikai vért és kincset költeni olyan külpolitikai kalandokra, mint az iraki háború.
De miközben az amerikaiak egyre kevésbé hajlandóak viselni a
globális hegemónság árát, elvárják politikusaiktól, hogy országuk
globális elsőbbségét fenntartsák.
Egy másik, nemrégiben végzett Pew-felmérés szerint
csak minden harmadik amerikai mondta azt, hogy elfogadható lenne, „ha egy
másik ország olyan katonai erejűvé válna, mint az Egyesült Államok”.
És míg a megkérdezettek több mint fele szerint nagyon vagy rendkívül fontos, hogy Amerika
„aktív szerepet játsszon a világ ügyeiben”, csak minden tizedik válaszadó gondolta úgy, hogy
ez „nem túl” vagy „egyáltalán nem” fontos.
Ha Amerika időnként kiszámíthatatlanul vagy következetlenül viselkedett a világ színpadán,
az nem csak azért van, mert a demokrata és a republikánus párt vezetői ma sokkal nagyobb
mértékben nem értenek egyet a külpolitika főbb kérdéseiben, mint a múltban; hanem azért
is, mert mind a demokrata, mind a republikánus szavazók szívesen kiegyenlítenék a kört, és
élveznék Amerika globális szerepének előnyeit anélkül, hogy megfizetnék a szükséges árat.