De valójában nem erről beszélünk. Ha azt mondjuk, hogy
5% az esély arra, hogy a VÖRÖS igaz, akkor nem a részrehajló
rulettkerekek globális eloszlásáról állítunk valamit (hiszen
honnan tudhatnánk arról valamit is), hanem a magunk
gondolati helyzetéről. Az 5 százalék a bizalmunk nagyságát adja
meg – az abba vetett bizalomét, hogy egy rulettkerék, amellyel
dolgunk akadt, részrehajló a vörös iránt.
Mellesleg ezen a ponton lett Fishernek végképp elege. Ez
derül ki John Maynard Keynes Treatise on Probability
(Értekezés a valószínűségről) című művéről írott ragyogó
kritikájából; Keynes e műve szerint a valószínűség „méri a
»racionális hitnek azt a fokát«, amellyel a bizonyítékok
fényében egy állítás megtehető”. Fisher így írt erről kritikájának
utolsó szakaszában: „Ha a Keynes úr könyvének utolsó
szakaszában írt nézetek biztos elfogadásra találnak az ország
matematikushallgatóinak körében, akkor ezek a hallgatók
elfordulnak majd – némelyek undorral, s legtöbbjük
tudatlansággal – az alkalmazott matematika egyik
legígéretesebb ágától.”{^13 }
Akik el akarják fogadni a valószínűséget a hit fokának
tekintő nézetet, azoknak a Bayes-tétel nem egyszerűen csak
matematikai egyenlet, hanem egyfajta számokkal ízesített
tanács. Olyan szabályt ad – ha követjük, ha nem –, amely szerint
az új megfigyelések ismeretében frissítenünk kell a hitünket.
Ebben az új, általánosabb formában persze még élesebb viták
folynak róla. A keményvonalas bayesiánusok azt gondolják,