felismerte nehéz alkuba. Sok idétlen vagy matematikusi hajlamú
ember[^124 ] dolgozott már ki olyan nyelvet, amely tömören és
pontosan szolgálhatna információval, de bármi redundancia,
szinonimák és többértelműség nélkül – ha már az angol és más
természetes nyelvek rákapatták ilyesmire az embereket. 1906-
ban Edward Powell Foster tiszteletes létrehozott egy ilyen
mesterséges nyelvet, a Rót:{^11 } olyan lexikonnal igyekezett
helyettesíteni az angol nyelv szókészletének bozótját, amelyben
minden szó jelentése logikusan kikövetkeztethető a hangalakból.
Talán nem meglepő, hogy a Ro hívei között ott találjuk Melvil
Dewey-t is; az ő Egyetemes Tizedes Osztályozása (az európai
könyvtári rendszer ezzel a névvel használja) ugyanilyen szigorú,
merev rendet teremt a közkönyvtárak könyvrengetegében. A Ro
tényleg csodálatosan tömör: jó néhány hosszú angol szó sokkal
rövidebb benne, például az ingredient (magyarul: hozzávaló,
alkotórész) helyett csak azt kell mondani, hogy cegab. De a
tömörségnek megvan az ára: elveszted az angolba eleve beépített
hibajavítást. Egy kis, zsúfolt liftben az utasoknak nincs sok
személyes terük, azaz a Róban a szavak nagyon közel vannak sok
más szóhoz, és ez teret enged a zűrzavarnak. A Róban a „szín”-t
úgy mondják: bofab. De csak változtass meg benne egy betűt,
hogy bogab legyen belőle: az már a „hang”. A bokab az
„elektromosság”, a bolag az „íz”. Még szerencsétlenebb, hogy a
Ro logikai szerkezete a hasonló hangzású szavakat egymáshoz
hasonló dolgokkal kapcsolja össze, és így a szövegkörnyezetből
sem lehet kitalálni, hogy mire kell gondolni. A bofoc, bofof,
bofog és bofol rendre a „vörös”, a „sárga”, a „zöld” és a „kék”.