szüleik. Galton felfedezte a ma az átlaghoz való visszatérés néven
ismert jelenséget. Adatai semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy
ez a jelenség valóságos.
„Bármily paradoxnak tűnhet elsőre – írta Galton 1889-ben
megjelent könyvében, a Natural Inheritance-ben (Természeti
öröklődés) –, ez az elméletben szükségszerű tény,[^136 ] és
megfigyelésekkel jól igazolható: a felnőtt korú leszármazottaknak
termetre egészében középszerűbbnek kell lenniük, mint a
szüleiknek.”
Emiatt, következtet Galton, ez igaz kell hogy legyen a szellemi
teljesítményre is. Ami összhangban van az általános tapasztalattal:
egy nagy zeneszerző, kutató vagy politikai vezető gyermekei
szintén kiválók lehetnek ugyanezen a területen, de ritkán jutnak
olyan magasra, mint nagy hírű szülőjük. Galton ugyanazt a
jelenséget figyelte meg, amelyet később Secrist tárt fel az üzlet
működésében. A kiválóság nem maradandó; telik az idő, és
érvényre jut a középszer.[^137 ]
De van egy nagy különbség Galton és Secrist között. Galton
legbelül matematikus volt, Secrist viszont nem. S Galton emiatt
megértette, hogy miért bukkan fel a visszatérés, Secrist meg nem.
A magasságot, ahogyan azt Galton felfogta, bizonyos belső
jellemzők és külső erők együttes működése határozza meg; ez
utóbbiak között ott lehet a környezet, a gyermekkori egészség vagy
pusztán a szerencse. Magam hat láb és egy hüvelyk magas[^138 ]
vagyok, részben mert apám is ilyen magas, és nekem is jutott az ő
magasságot adó genetikai anyagából. De hogy ekkorára nőttem,
abba az is belejátszott, hogy gyermekkoromban meglehetősen