Az ESPN-en voltaképpen senki sem gondolja azt, hogy Matt
Kemp eljut a 86 hazafutásig. Ezek a „jó ütemben halad” kijelentések
ilyenkor, áprilisban rendszerint csak félig-meddig tréfásan
hangzanak el: „Persze, nem fogja elérni, no de ha mégis tartja a
tempót?” A nyár előrehaladtával azonban elszabadul a fantáziájuk,
s az évad közepére a lineáris egyenlet alapján már teljes
komolysággal jósolnak a játékosnak év végi statisztikát.
Csakhogy az attól még rossz. Ha áprilisban van visszatérés az
átlaghoz, akkor van júliusban is.
Aki labdajátékot játszik, az ismeri ezt. Derek Jeter, amikor arról
faggatták, hogy vajon a legjobb úton halad-e Peter Rose legjobb
eredményének túlszárnyalása felé, azt nyilatkozta a The New York
Timesnak: „A sportban az egyik legkárosabb kifejezés ez a »jó
ütemben halad«.” Bölcs szavak!
Nézzük ezt egy kicsit kevésbé elméleti szempontból. Ha az évad
első felében, vagyis az All Star gálamérkőzésig én jutottam el a
legtöbb hazafutásig a profi baseball-ligában, akkor hány hazafutást
várnál tőlem a továbbiakban?
Az évad második fele valamivel rövidebb az elsőnél; az utóbbi
években az első 80%-a és 90%-a közé esett a hossza. Vagyis
nagyjából az évad első felében elért hazafutások 85%-át várhatod
tőlem.[^141 ]
A történelem tanúsága szerint azonban hiba volna ezt várni.
Hogy valami képet kapjak a dologról, végignéztem, hogy az első
osztályú profi bajnokság egyik ligájának, az Amerikai Ligának
tizenkilenc évadában (az 1976 és 2000 közötti években) mire
jutottak azok, akiknek az évad első felében a legtöbb hazafutásuk
volt (kihagytam azokat az éveket, amelyekben sztrájk miatt