gyűlt össze és már olyan sok zavaró tényezőt kiszűrtek, hogy Leroy
E. Burney, az Egyesült Államok országos tiszti főorvosakész volt
kijelenteni: „A meglevő bizonyítékok súlya nyilvánvalóvá teszi,
hogy a dohányzás a fő tényező a tüdőrákos esetek számának
növekedésében.” De a helyzet még akkor sem állt vitán felül. John
Talbott, a Journal of the American Medical Association (JAMA,
Amerikai Orvosi Társaság Folyóirata) szerkesztője néhány héttel
később így lőtt vissza a szerkesztőségi rovatban: „Több
szaktekintély is megvizsgálta a dr. Burney által idézett
bizonyítékokat, de nem értenek egyet az ő végkövetkeztetéseivel.{^6 }
A dohányzási elmélet híveinek és ellenfeleinek kezében sincs
elegendő bizonyíték egy irányadó igenlő vagy nemleges válasz
mellett. Ameddig nincsenek döntő eredmények a láthatáron, addig
az orvosok a helyzet alapos megvizsgálásával, a tények eleven
ismeretével tehetnek eleget kötelezettségeiknek, és ezeknek a
tényeknek az értékelése alapján kell tanácsokkal ellátniuk
pácienseiket.” Talbott azt vetette Burney és a vele egyetértők
szemére, mint korábban már Fisher is, hogy túlléptek
kompetenciájuk körén.
Hogy milyen heves maradt a vita, még tudományos berkekben
is, az Jon Harkness orvostörténész nevezetes munkájából derül ki.
{ 7 } Az archívumok átfogó vizsgálatával arra jutott, hogy az országos
tiszti főorvos nevével összekapcsolt kijelentést valójában a Public
Health Service (Közegészségügyi Szolgálat) egy nagy
kutatócsoportja írta, Burney-nek közvetlen köze nemigen volt
hozzá. És ami Talbott válaszát illeti, hát azt sem ő írta, hanem egy
rivális kutatócsoport, szintén a Közegészségügyi Szolgálattól! Ami a
kormányzati hivatalosság és az orvosi intézmények közötti csihi-