mindig ott jönnek elő, ahol az igaz és a szabály szerinti nem
egyfelé mutat.
Azt gondolhatod, hogy valódi célunk mindig azt kideríteni,
hogy mi igaz. De a büntetőtörvényekkel nem ez a helyzet, ott a
különbség nagyon élesen megmutatkozik: van, hogy a bűnt
ténylegesen elkövető tettes nem ítélhető el (mert szabálytalan
eredetűek a bizonyítékok), máskor a bűntettben ártatlant is
elítélik. Mi a célja az igazságszolgáltatásnak: megbüntetni a
bűnöst és szabadon engedni az ártatlant, vagy követni a jogi
eljárást, vezessen bárhová? A kísérleti tudományokban már
láttuk a vitát az egyik oldalon R. A. Fisherrel, a másikon Jerzy
Neymannal és Egon Pearsonnal. Csakugyan azt igyekszünk
kideríteni, hogy voltaképpen melyik hipotézist kell igaznak
gondolnunk, ahogyan azt R. A. Fisher vélte? Vagy inkább a
Neyman–Pearson-féle felfogást követjük? Nevezetesen azt, hogy
egyáltalán ne bajlódj a hipotézisek igazságával, kérdezd csak
azt, hogy választott következtetési szabályaink szerint melyik
feltevést kellene helyesnek vennünk – ne firtasd, hogy az igaz-e
vagy sem!
Ezekkel a kérdésekkel még a bizonyosság hazájának tartott
matematikában is szembetalálkozunk. S nem is a mai kutatás
misztikus területein, hanem a jó öreg síkgeometriában. Az
Eukleidész axiómáin alapszik, ahogyan arról a legutóbbi
fejezetben már volt szó. Az a bizonyos ötödik –
Egy [L] egyeneshez egy rajta kívül eső [P] ponton át egyetlen párhuzamos [az
L egyenest nem metsző] egyenes húzható.