Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

mocskolták be a dolgokat. Összeszűkülő és sötét külvárosokon keresztül
utazott, látta s még ugyanabban a pillanatban el is felejtette őket, aztán a
Warnes sugárút egyik kereszteződésénél leszállt. Kimerültsége paradox
módon erővé alakult, mert arra késztette, hogy a kaland részleteire
gondoljon, és így maga előtt is elhomályosult az indíték és a cél.
Aarón Loewenthalt mindenki komoly embernek ismerte, néhány
meghitt barátja pedig fösvénynek. A gyárépület emeletén lakott, egyedül.
Abban az elhanyagolt külvárosban félt a tolvajoktól: a gyár udvarán egy
nagy kutyát tartott, irodai asztalfiókjában pedig – ezt mindenki tudta – egy
revolvert. Az előző évben illendőn megsiratta elhunyt feleségét – Gauss
lány volt, szép hozományt hozott! –, bár a pénz volt az igazi szenvedélye.
Enyhe röstelkedéssel ismerte be, hogy kevésbé ért a pénz megszerzéséhez,
mint megőrzéséhez. Nagyon vallásos volt; úgy vélte, tikos szerződése van
az Úrral, aki az imádságokért és ájtatosságért cserébe felmenti a jó
cselekedet kötelessége alól. Kopasz és testes volt, gyászszalagot, füstszínű
csíptetőt és szőke szakállt viselt, s az ablaknál állva várta Zunz munkásnő
bizalmas közlését.
Látta, amint a lány belöki a kertkaput (szándékosan félig nyitva hagyta),
s átszeli a sötét udvart. Látta, amint kis kerülőt tesz, amikor a láncra kötött
kutya megugatta. Emma ajka fáradtan mozgott, mintha halkan imádkoznék:
ismételgette magában az ítéletet, amelyet Loewenthal úr fog hallani a halála
előtt.
A dolgok nem úgy történtek, ahogy Emma Zunz várta. Tegnap hajnal
óta sokszor elképzelte, amint keményen ráfogja majd a revolvert,
kényszeríti a nyomorultat, hogy beismerje nyomorult bűnét, és felfedi előtte
a cselt, amely lehetővé teszi, hogy az Isteni Igazságszolgáltatás
diadalmaskodjék az emberi igazságszolgáltatás fölött. (Nem akarta, hogy