Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

Lázálom formájában hozta meg, de már a görögök is tudták, hogy egy álom
árnyai vagyunk. Haláltusájában újraélte csatáját, s férfihoz méltón
viselkedett, élére állt a végső rohamnak, s egy golyó a melle közepébe
talált. Így 1946-ban, egy hosszan tartó szenvedés révén, Pedro Damián a
masolleri csatavesztéskor halt meg, mely 1904 tele és tavasza között történt.
A Summa Theologica tagadja, hogy az Isten megtehetné, hogy a múlt ne
lett légyen, de mit sem szól az okok és okozatok bonyolult láncolatáról,
mely olyan tömör és olyan egységes, hogy talán meg sem lehet semmisíteni
egyetlen régmúlt eseményt, bármily jelentéktelen is, anélkül hogy a jelent
ne módosítaná. A múlt módosítása nem egyetlen cselekedet módosítása;
már-már végtelen sok következményének megsemmisítését jelenti. Más
szóval: két egyetemes történelmet kell teremteni. Az egyikben (mondjuk)
Pedro Damián Entre Ríosban halt meg 1946-ban; a másikban Masollernél
1904-ben. Ez utóbbit éljük most, de az előző kiiktatása nem azonnal ment
végbe, és a vázolt ellentmondásokhoz vezetett. Dionisio Tabares ezredesben
beteljesedtek a különböző fokozatok: kezdetben arra emlékezett, hogy
Damián gyáván viselkedett; később ezt teljesen elfelejtette, aztán hősi
halálra emlékezett. Ezt erősíti Abaroa jószággondozó; világos, hogy ez
azért halt meg, mert túlságosan sokféle emléke volt don Pedro Damiánról.
Ami engem illet, én nem forgok hasonló veszélyben. Kitaláltam és
feljegyeztem egy eljárást, mely hozzáférhetetlen az emberek számára,
valósággal csúfot űz az értelemből, de néhány körülmény semlegesíti ezt a
félelmetes kiváltságot. Hirtelenében nem vagyok biztos benne, hogy mindig
az igazat írtam. Gyanítom, hogy hamis emlékek is vannak elbeszélésemben.
Gyanítom, hogy Pedro Damiánt (ha létezett) nem Pedro Damiánnak hívták,
s én azért emlékszem rá ezen a néven, hogy valamikor azt higgyem, hogy
Pier Damiani érvei sugallták nekem a történetét. Valami hasonló történik

Free download pdf