Deutsches Requiem
Vegye el bár az életemet,
én bízom benne.
Jób 13,15Otto Dietrich zur Linde a nevem. Egyik ősöm, Christoph zur Linde a
zorndorfi győzelmet eldöntő lovassági rohamban esett el. Anyai dédapámat,
Ulrich Forkelt francia felkelők ölték meg a marchenoiri erdőben, 1870
utolsó napjaiban; apám, Dietrich zur Linde kapitány két ízben tűnt ki
vitézségével: 1914-ben Namur ostrománál, majd két évvel később a dunai
átkelés során. Ami engem illet, emberek kínzásáért és meggyilkolásáért
ki fognak végezni. A bíróság szabályosan járt el; kezdettől fogva bűnösnek
vallottam magam. Holnap, amikor a börtön órája kilencet üt, már nem
leszek az élők sorában; természetes hát, hogy őseimre gondolok, hiszen
olyan közel vagyok az árnyékukhoz, hiszen valamilyen módon egy vagyok
velük.
A per folyamán (szerencsére nem tartott sokáig) meg sem szólaltam;
magyarázkodásom csak késleltette volna az ítéletet, és gyávaságnak tűnt
volna. Most más a helyzet; ma éjjel, kivégzésem előtt félelem nélkül
beszélhetek. Nem bocsánatot akarok, mivel bűnöm sincsen, de azt akarom,
hogy megértsenek. Aki meg tud hallgatni, meg fogja érteni Németország
történelmét és a világtörténelem jövőjét. Tudom, hogy az enyémhez
hasonló, ma még kivételes és meglepő esetek hamarosan mindennaposak
lesznek. Holnap meghalok, de a jövő nemzedékeinek jelképe vagyok.
[ 27 ]