az volt a titkos értelme, hogy egyik ügyfelét (aki csak egyszer járt nála, és
akire nem is emlékszik) Shylock alakjának megformálására ihlette. David
Jerusalem, a felejthetetlen tekintetű, olajbarna bőrű, csaknem fekete
szakállú ember jellegzetes szefárd zsidó volt, jóllehet az elfajzott és
megvetett askenázokhoz tartozott. Szigorú voltam hozzá; nem hagytam,
hogy meglágyítson a szánalom vagy az ő dicsősége. Már régen
megtanultam, hogy nincs olyan dolog a világon, mely ne hordaná magában
egy lehetséges pokol csíráját; egy arc, egy szó, egy iránytű, egy
cigarettareklám is megőrjíthetné az embert, ha nem tudná elfelejteni őket.
Épelméjű volna az, aki állandóan Magyarország térképét képzelné maga
elé? Elhatároztam, hogy érvényesítem ezt az elvet intézményünk
büntetőrendszerében és... 1942 végén Jerusalem megzavarodott; 1943.
március 1-én sikerült végeznie magával.
Nem tudom, megértette-e Jerusalem, hogy ha elpusztítottam, azért volt,
hogy elpusztítsam a könyörületemet. Nem volt ember a szememben, még
csak zsidó sem; lelkem utálatos részének jelképévé vált. Én is agonizáltam
vele együtt, én is meghaltam vele együtt, valahogy én is elvesztem vele
együtt; ezért voltam könyörtelen.
Eközben egy boldog háború nagy napjai és nagy éjszakái váltották
egymást felettünk. A szeretethez hasonló érzést szívtunk be a levegővel.
Mintha hirtelen közel kerülnénk a tengerhez, ámulat és ujjongás volt a
vérünkben. Minden más volt azokban az években; még az álmok íze is. (Én
talán sohasem voltam teljesen boldog, de köztudomású, hogy a balsors
elveszett paradicsomokra vágyik.) Nincs olyan ember, aki ne teljességre
törekedne, vagyis az ember által szerezhető tapasztalatok összességére;
nincs olyan ember, aki ne félne tőle, hogy csalódik ennek a végtelen
[ 30 ]
[ 31 ]