mindörökre szétzúzza a Bibliát; Christoph zur Linde, akit egy muszka golyó
ölt meg 1758-ban, valamilyen módon 1914 győzelmeit készítette elő; Hitler
azt hitte, hogy egy országért harcol, de valamennyiért harcolt, még azokért
is, melyeket megtámadott és megvetett. Nem számít, hogy az énje nem
tudta; benne volt a vérében, az akaratában. A világ majdnem belepusztult a
zsidó vallásba és a zsidó vallásnak ebbe a betegségébe, ami Jézus hite; mi
megtanítottuk az erőszakra és a fegyver hitére. Ez a fegyver öl meg
bennünket, és arra a varázslóra hasonlítunk, aki útvesztőt épít, de maga
kénytelen bolyongani benne élete végéig, vagy Dávidra, aki egy ismeretlen
fölött bíráskodik, halálra ítéli, és aztán meghallja a kinyilatkoztatást: „Te
vagy az az ember.” Sok mindent el kell pusztítani ahhoz, hogy felépüljön az
új rend; már tudjuk, hogy Németország is közéjük tartozott. Valamivel
többet adtunk, mint az életünket, édes hazánk sorsát adtuk oda. Hadd
átkozódjanak és sírjanak mások; én örülök, hogy adományunk teljes és
tökéletes.
Kegyetlen idők járnak most a világra. Nekünk köszönhető, nekünk, akik
már áldozatai vagyunk. Mit számít, hogy Anglia a kalapács, és mi vagyunk
az üllő? Az a fő, hogy az erőszak uralkodjon, ne a keresztény szolgaság és
félénkség. Ha a győzelem, az igazságtalanság és a boldogság nem való
Németországnak, hadd legyen más nemzeteké. Legyen mennyország, ha mi
a pokolban vagyunk is.
Nézem az arcomat a tükörben, hogy megtudjam, ki vagyok, hogy
megtudjam, hogyan fogok viselkedni néhány óra múlva, amikor
szembenézek a véggel. A testem félhet; én nem.
Dorogman György fordítása