Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

feledjék állati természetüket, valamint azért is, mert a pontos átírás szinte
lehetetlen, minthogy a magánhangzók hiányoznak durva nyelvükből. A
törzs létszáma, azt hiszem, nem haladja meg a hétszáz főt, beleértve a nr
népet is, amely délebbre lakik, a bozótban. A szám, amit az imént közöltem,
csak feltételezés, minthogy a király, a királyné és a varázslók kivételével a
jehuk ott alszanak, ahol rájuk esteledik, nincs állandó tanyájuk. A
mocsárláz és a majomemberek állandó támadásai csökkentik a létszámukat.
Csak néhányuknak van neve. Sárral dobálózva szólongatják egymást.
Hasonlóképpen láttam jehukat, akik, hogy odahívják a barátjukat, levetették
magukat a földre, és henteregtek. Külsőleg nem különböznek a kroóktól,
csak annyiban, hogy alacsonyabb a homlokuk, és bizonyos vöröses
színárnyalatuk van, ami csökkenti a feketeségüket. Gyümölccsel,
gyökerekkel és csúszómászókkal táplálkoznak; macska- és denevértejet
isznak, és kézzel halásznak. Amikor esznek, elrejtőznek vagy behunyják a
szemüket; minden egyebet mindenki szeme láttára végeznek, mint a cinikus
filozófusok. Felfalják nyersen a varázslók és a királyok hulláját, hogy
beléjük szálljon az erejük. A szemükre vetettem ezt a szokásukat;
megérintették a szájukat és a hasukat, talán azért, hogy jelezzék, hogy a
halottak is táplálékot jelentenek, vagy – de ez talán túlzott okoskodás –
azért, hogy megértsem, végeredményben emberi hús minden, amit
megeszünk.
Háborúzáshoz kupacokba hordott követ és varázsszitkokat használnak.
Meztelenül járnak; az öltözködés és a tetoválás művészete ismeretlen náluk.
Figyelemre méltó az a tény, hogy bár ott van nekik egy terjedelmes és
füves fennsík, ahol tiszta vizű források és árnyékot nyújtó fák vannak,
mégis úgy döntöttek, hogy a hegy lába körül húzódó mocsarakban gyűlnek
össze, mintegy élvezve az egyenlítői napfény és a tisztátalanság