A Kongresszus
Ils s’acheminèrent vers un château immense,
au frontispice duquel on lisait: „Je n’appartiens à
personne et j’appartiens à tout le monde. Vous y
étiez avant que d’y entrer, et vous y serez encore
quand vous en sortirez.”
Diderot: Jacques le Fataliste et son maître (1769)Úgy hívnak, hogy Alejandro Ferri. Csatakürtök rivallnak ebben a névben,
de sem a dicsőség harsonái, sem pedig a macedón roppant árnyéka – ez a
mondat a Márványkövek szerzőjétől van, aki megtisztelt barátságával – nem
illenek ahhoz a szürke, szerény kisemberhez, aki egy Santiago del Estero
utcai szálloda padlásszobájában rója ezeket a sorokat, Délen, ami már nem
a régi Dél. Pillanatokon belül hetven-egynéhány éves leszek, de most is
angolórákat adok egy-két tanítványomnak. Tétovaságból vagy
hanyagságból vagy más okokból sose házasodtam meg, és most egyedül
élek. Nem fáj a magány; önmagát meg a rigolyáit is elég nehéz elviselni az
embernek. Úgy veszem észre, hogy öregszem; csalhatatlan tünete, hogy
nem érdekelnek és nem lepnek meg az újdonságok, talán azért, mert
rájövök, hogy lényegében semmi új sincs bennük, csupa suta változat,
semmi egyéb. Fiatalkoromban az alkony, a külváros és a balsors vonzott;
ma már inkább a belvárosi reggel és a nyugalom. Már nem tetszelgek a
Hamlet-szerepben. Beiratkoztam a konzervatív pártba meg egy sakk-
klubba, ahová el-eljárok szórakozottan nézelődni. Akit érdekel, az
előbányászhatja a México utcai Országos Könyvtár valamelyik félreeső