Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

módszereiben; jobb szeretem egyszerre kimondani, hogy mire jöttem rá
fokozatosan. Csak hadd emlékeztessem előbb az olvasót az akkori
körülményeimre: szegény casildai fiú voltam, parasztok ivadéka, aki
Buenos Airesbe vetődött, és egyszer csak – legalábbis úgy éreztem –
Buenos Aires és, ki tudja, talán a világ kellős közepében találta magát. Fél
évszázad múlt el azóta, de még most is érzem azt a kezdeti káprázatot,
amely bizony nem is az utolsó volt.
Most lássuk a tényeket; hadd mondom el egész röviden őket. Don
Alejandro Glencoe, az elnök uruguayi földbirtokos volt, egy Brazíliával
határos parasztgazdaság ura. Az apja Aberdeenből származott, a múlt
század közepén telepedett le a kontinensen. Vagy száz könyvet hozott
magával, és merem mondani, hogy don Alejandro nem is olvasott ennél
többet soha életében. (Azért beszélek ezekről a szedett-vedett könyvekről,
amelyeket magam is forgattam, mert az az egy is köztük van, amely a
történetem alapja.) Az első Glencoe egy lány- és egy fiúgyereket hagyott
hátra, amikor meghalt; később a fiúból lett az elnökünk. A lány egy Eguren
fiúhoz ment feleségül, és ő lett Fermín édesanyja. Don Alejandro valamikor
képviselő akart lenni, de a politikai vezetők bezárták előtte az Uruguayi
Kongresszus kapuit. Emberünk megmakacsolta magát, és eltökélte, hogy
alapít ő más Kongresszust, még nagyobb arányút is! Eszébe jutott, hogy mit
olvasott Carlyle egyik sistergő lapján annak az Anacharsis Clootsnak, az
Ész istennője hívének életéről, aki harminchat külföldi élén „az emberi nem
szószólója”-ként szónokolt egy párizsi gyűlésen. Az ő példája nyomán
fogamzott meg don Alejandróban az a terv, hogy Világkongresszust
szervez, amely minden nemzet minden fiát képviselni fogja. A Gas
cukrászda volt az előkészítő megbeszélések színhelye; a nyitóülést négy év
múlva akarták megtartani, mégpedig don Alejandro birtokán. Ő Buenos