kenyeret. Irala megkérdezte, hol az illemhely; don Alejandro széles
karmozdulattal körülmutatott a kontinensen. Holdas éjszaka volt; kimentem
sétálni egyet, és éppen megleptem Iralát; egy nandu is figyelte.
Tűrhetetlen volt a hőség, még éjszaka sem enyhült, és mindenki egy kis
hűvösre áhítozott. Sok és alacsony szoba volt, s úgy láttam, berendezve is
elég szegényesen vannak; mi egy déli fekvésű szobát kaptunk, éppen csak
két ágy volt benne, meg egy almárium, ezüstkancsóval és mosdótállal.
Döngölt padlós szoba volt.
Másnap megtaláltam a könyvtárt a Carlyle-kötetekkel; fellapoztam az
Anacharsis Clootsszal, az emberi nem szószólójával foglalkozó részt,
amelynek azt a reggelt és azt a magányt köszönhettem. A reggeli után,
amely ugyanabból állt, amiből a vacsora, don Alejandro megmutatta a
munkálatokat. Lovagoltunk vagy egy mérföldet a sík mezőn. Irala félszegen
lovagolt, és egy kicsit meggyűlt a baja a lóval; a munkavezető el se
mosolyodott, csak ennyit jegyzett meg:
- Ennek a Buenos Aires-inek már ugyan jól megy a leszállás!
Messziről szemügyre vehettük az építkezést. Vagy húsz ember valami
egyenetlen körszínházfélét emelt. Állványokra emlékszem, meg
lépcsőzetekre, melyek közt az ég egy-egy darabja látszott.
Nem is egyszer megpróbáltam szóba elegyedni a gaucsókkal, de hiába,
mindig kudarcot vallottam. Valahogy tudták, hogy ők másfélék. Egymás
közt úgy beszéltek, hogy nagy ritkán egy-egy orrhangú, brazilos spanyol
szót ejtettek. Nyilvánvalóan indián vér meg néger vér folyt az ereikben.
Erősek, de alacsonyak voltak; La Caledoniában magas embernek
számítottam, az se esett meg velem azelőtt. Majdnem mind gaucsónadrágot
hordott, némelyik meg buggyos nadrágot. Semmi közük se volt – vagy csak
kevés – Hernández vagy Rafael Obligado sanyargó alakjaihoz. A szombati