Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1
Nem tudtam türtőztetni magamat, és közbeszóltam:


  • Don Alejandro, én is bűnös vagyok. Már megírtam a jelentésemet,
    amit most itt hozok, mégis tovább maradtam Angliában, és tékozoltam a
    pénzét egy nő kedvéért.

  • Gondoltam, Ferri – folytatta don Alejandro. – A bikáim is a
    Kongresszus részesei. A Kongresszus részesei azok a bikák, amelyeket
    eladtam, és azok a sok mérföldre kiterjedő földek, amelyekből már semmi
    se az enyém.
    Egy rémült hang szólalt meg, a Twirl hangja:

  • Csak nem azt akarja mondani, hogy eladta a La Caledoniát?
    Don Alejandro nyugodtan válaszolt:

  • De bizony eladtam. Egy talpalatnyi földem se maradt, de nem bánom,
    hogy tönkrementem, mert most már tisztán látok. Talán most találkozunk
    utoljára, mert a Kongresszusnak nincs szüksége ránk, de most, ezen az
    utolsó éjszakán mindannyian fölkerekedünk, és megnézzük a Kongresszust.
    Diadalmámor töltötte el. Miránk is átragadt a határozottsága és a
    bizakodása. Senki egy pillanatig se gondolta, hogy don Alejandro
    megbolondult. A téren egy nyitott kocsit béreltünk. Én felültem a bakra, a
    kocsis mellé, don Alejandro pedig kiadta az utasítást:

  • Mester úr, bejárjuk a várost. Vigyen bennünket, ahova akar.
    A néger fölkapaszkodott egy hágcsóra, és szüntelenül mosolygott. Sose
    tudom meg, hogy értett-e valamit is a dologból.
    A szavak olyan jelképek, amelyek valami közös emléket fogalmaznak
    meg. Az az emlék, amit most akarok elmondani, csakis az enyém; akik
    velem együtt élték át, már meghaltak. A misztikusok olyasmiket idéznek
    föl, mint egy rózsa, egy csók, egy madár, mely minden madár, egy
    napkorongot, amely minden csillag és a napkorong, egy kancsó bor, egy

Free download pdf