Nem tudtam türtőztetni magamat, és közbeszóltam:- Don Alejandro, én is bűnös vagyok. Már megírtam a jelentésemet,
amit most itt hozok, mégis tovább maradtam Angliában, és tékozoltam a
pénzét egy nő kedvéért. - Gondoltam, Ferri – folytatta don Alejandro. – A bikáim is a
Kongresszus részesei. A Kongresszus részesei azok a bikák, amelyeket
eladtam, és azok a sok mérföldre kiterjedő földek, amelyekből már semmi
se az enyém.
Egy rémült hang szólalt meg, a Twirl hangja: - Csak nem azt akarja mondani, hogy eladta a La Caledoniát?
Don Alejandro nyugodtan válaszolt: - De bizony eladtam. Egy talpalatnyi földem se maradt, de nem bánom,
hogy tönkrementem, mert most már tisztán látok. Talán most találkozunk
utoljára, mert a Kongresszusnak nincs szüksége ránk, de most, ezen az
utolsó éjszakán mindannyian fölkerekedünk, és megnézzük a Kongresszust.
Diadalmámor töltötte el. Miránk is átragadt a határozottsága és a
bizakodása. Senki egy pillanatig se gondolta, hogy don Alejandro
megbolondult. A téren egy nyitott kocsit béreltünk. Én felültem a bakra, a
kocsis mellé, don Alejandro pedig kiadta az utasítást: - Mester úr, bejárjuk a várost. Vigyen bennünket, ahova akar.
A néger fölkapaszkodott egy hágcsóra, és szüntelenül mosolygott. Sose
tudom meg, hogy értett-e valamit is a dologból.
A szavak olyan jelképek, amelyek valami közös emléket fogalmaznak
meg. Az az emlék, amit most akarok elmondani, csakis az enyém; akik
velem együtt élték át, már meghaltak. A misztikusok olyasmiket idéznek
föl, mint egy rózsa, egy csók, egy madár, mely minden madár, egy
napkorongot, amely minden csillag és a napkorong, egy kancsó bor, egy