Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

  • Tudom, tudom. Most mondják, hogy Angliában dalolt már a
    csalogány. Amikorra elmúlnak az esők, elolvad a hó, mikorra újra megjön a
    déli tájakról a csalogány, elénekled dicshimnuszodat az udvar és a költők
    gyülekezete előtt. Kerek esztendőt adok rá. Kifényesítesz minden betűt,
    minden szót. A fizetség, amint tudod, méltó lesz királyi szokásainkhoz s a
    te ihletett virrasztásaidhoz.

  • Királyom, az én legnagyobb fizetségem, ha láthatom arcodat –
    mondta a költő, hű alattvalóhoz híven.
    Meghajolt és távozott, szemében már holmi verssorok ködével.
    Letelt a határidő – járványok, zendülések éve volt –, s a költő bemutatta
    a dicsőítő éneket. Lassan, biztonsággal szavalta el, egyetlen pillantást sem
    vetett a kéziratra. A király főhajtással nyugtázta az elhangzottakat.
    Mindenki némán ismételte meg a mozdulatát, még az ajtókban
    összezsúfolódottak között se hangzott pisszenés sem. A király végül így
    szólt:

  • Elfogadom a munkádat. Győzelem ez is. Minden szót eredeti
    értelmével ruháztál föl, s minden főnevet avval a jelzővel díszítettél,
    amellyel az első költők. Nincsen egyetlen kép sem az egész himnuszban,
    melyet a klasszikusok ne használtak volna. A háború az ember szép
    szövétneke, a kard vize pedig a vér. A tengernek megvan a maga istene, és a
    felhőkből kiolvasható a jövendő. Ügyesen éltél a rímekkel, az alliterációval,
    az asszonánccal, a hosszú és a rövid hangokkal, jól használtad a magas
    retorika eszközeit, tudóshoz méltón kezelted a metrumot. Ha netán – omen
    absit – Írország egész irodalma elveszne, hiánytalanul újra lehetne alkotni a
    te klasszikus ódádból. Harminc írástudó írja le rögvest, tizenkétszer.
    Rövid csend következett, majd a király így folytatta:

Free download pdf