Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

  • Vagy ahol épp túl sok a madár – válaszoltam –, ami állítólag könnyen
    összetéveszthető. A történetében, Barclay, van valami parabolaszerű.
    Ekkor Daniel Thorpe vette át a szót. Személytelenül beszélt, nem nézett
    ránk. Különös hangsúllyal beszélt angolul, amit annak tulajdonítottam,
    hogy hosszú időt töltött Keleten.

  • Nem parabola ez – mondta –, de ha mégis az, akkor igaz. Léteznek
    oly felbecsülhetetlen értékű tárgyak, hogy nem lehet őket eladni.
    Engem nem is annyira Daniel Thorpe szavai hökkentettek meg,
    melyeket most igyekszem pontosan felidézni, hanem az, hogy milyen
    meggyőződéssel ejtette ki őket. Gondoltuk, majd folytatja, de hirtelen
    elhallgatott, mint aki megbánta a dolgot. Barclay elbúcsúzott. Mindketten
    visszamentünk a szállóba. Elég későre járt, Daniel Thorpe mégis felhívott a
    szobájába, hogy folytassuk a beszélgetést. Néhány udvarias fordulat után
    így szólt:

  • Átadom magának a király gyűrűjét. Persze csupán metaforáról van
    szó, de ennek a metaforának semmivel sem kisebb a varázsereje, mint a
    gyűrűnek. Átadom hát Shakespeare memóriáját, úgy, ahogy kora
    gyermekkorától 1616. április elejéig használta.
    Egy szó nem sok, annyit sem tudtam kiejteni. Olyan volt, mintha a
    tengert kaptam volna ajándékba.
    Thorpe így folytatta:

  • Nem vagyok szélhámos. Nem is őrültem meg. Kérem, ne döntsön,
    míg végig nem hallgatott. Barclay őrnagytól már biztosan tudja, hogy
    mindig is katonaorvos voltam. Néhány szóban elmondható a történet.
    Keleten kezdődött, egy tábori kórházban, hajnalban. Az időpont nem
    fontos. Egy közkatona, Adam Clay, akit két karabélylövedék ért, nem
    sokkal halála előtt utolsó szavaival rám bízta a becses memóriát. A

Free download pdf