Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Emlékezni fogok Anne Hathawayre, ugyanúgy, ahogy arra a már érett
asszonyra emlékszem, aki sok-sok évvel ezelőtt egy lübecki lakásban
megtanított a szerelemre. (Megpróbáltam felidézni az alakját, de csak a
tapétát, a sárga tapétát meg az ablakon beszűrődő fényt tudtam visszaidézni.
Ebből az első kudarcból következtethettem volna a többire.)
Eleinte feltételeztem, hogy elsősorban vizuális képek lesznek majd a
csodás memóriában. De más volt a valóság. Napokkal később ugyanis
borotválkozás közben különös szavakat szavaltam el a tükör előtt, amelyek,
mint egy kollégától megtudtam, Chaucer ABC című művéből származtak.
Egy délután pedig a British Museumból távozva olyan dallamot fütyültem,
amit azelőtt sosem hallottam.
Mostanra már biztos észrevette az olvasó, hogy mi a közös vonás e
memória első megnyilvánulásaiban, mely néhány csillogó metafora ellenére
inkább auditív, mintsem vizuális jellegű.
De Quincey szerint az emberi agy palimpszeszt. Minden új írás befedi
az előzőt, azt pedig a rá következő, de a mindenható emlékezet elő tud
húzni bármely benyomást, még a legrövidebbet is, ha kellő inger éri.
Shakespeare végrendelete azt sejteti, hogy a házában nem volt egyetlen
könyv se, még egy Biblia se, de senki előtt nem titok, milyen műveket
forgatott. Chaucert, Gowert, Spencert, Christopher Marlowe-t. Holinshed
krónikáit, Florio Montaigne-fordítását, North Plutarkhosz-változatát.
Shakespeare emlékezete ott lappangott bennem; régi köteteinek az
olvasásával, illetve újraolvasásával majd megszerezhetem a szükséges
ingert. A legközvetlenebb művét, a szonetteket is elolvastam újra. Egyszer
ráleltem a magyarázatukra, illetve a magyarázataikra. A jó vers
megköveteli, hogy fennhangon olvassák; néhány nap sem telt bele, s már