Két fiúgyerek közül apám volt a fiatalabbik. Entre Ríosban született, de
mindig azt mondta a nagyanyámnak, aki ugye tekintélyes angol hölgy volt,
hogy ő igazából nem is Entre Ríos-i, mert „engem a pampán nemzettek”.
Nagyanyám ilyenkor angolos tartózkodással azt felelte: „Igazán nem
tudom, mire gondolsz.” Apám persze igazat mondott, hiszen az 1870-es
évek elején ő volt Buenos Aires tartomány északi és nyugati határán a
főparancsnok. A határvidéki életről sok történetet hallottam
gyerekkoromban Fanny Haslamtól. Egyiket meg is írtam A harcos és a
rabnő történetében. Nagyanyám több indián törzsfőnökkel is beszélt, úgy
rémlik, elég barbár neveik voltak: Simón Coliqueo, Catriel, Pincén és
Namuncurá. Borges ezredest az egyik polgárháborúnkban, 1874-ben érte a
halál. Negyvenegy éves volt. A La Verde-i csatában elszenvedett vereség
zűrzavarában tíz-tizenkét társa kíséretében, fehér poncsóban, lassú
tempóban lovagolt az ellenség vonalai felé, amikor két Remington-lövedék
halálra sebezte. Remington puskát ekkor használtak először Argentínában;
szórakoztató belegondolni, hogy a reggelente használt borotvám és a
nagyapám életét kioltó fegyver márkaneve egybeesik.
Fanny Haslam buzgó olvasó volt. Már nyolcvan fölött járt, és az
emberek, ha kedveskedni akartak neki, megjegyezték, hogy manapság már
nincsenek Dickenshez meg Thackeray-hez fogható írók. Nagyanyám erre
azt felelte: „Én tulajdonképpen jobban szeretem Arnold Bennettet,
Galsworthyt és Wellst.” Mielőtt 1935-ben, kilencvenéves korában meghalt,
odahívott bennünket, és vékonyka hangján így szólt (angolul, mert
spanyolul ugyan folyékonyan, de gyengén tudott): „Én csupán egy lassan,
nagyon lassan haldokló asszony vagyok. Nincs ebben semmi rendkívüli, se
érdekes.” Egyáltalán nem látta okát, hogy az egész háznép aggódjon miatta,
és mentegetőzött, hogy olyan sokáig haldoklik.
blacktrush
(BlackTrush)
#1