- Shelley, Keats, FitzGerald és Swinburne révén, ők voltak apám
kedvencei, hosszan tudta idézni őket, és ezt gyakran meg is tette.
Apám családjában nagy hagyománya volt az irodalomnak. Az első
argentin költők közt volt Juan Crisóstomo Lafinur, aki barátja, Manuel
Belgrano halálára 1820-ban ódát írt. Apám egyik unokatestvére, Álvaro
Melián Lafinur ismert poeta minor volt, később bekerült az Argentin
Irodalmi Akadémiába. Apám anyai nagyapja, Edward Young Haslam adta
ki az egyik első argentin napilapot The Southern Cross címmel;
Heidelbergben filozófiai vagy bölcsészdoktorátust szerzett, nem
emlékszem, melyiket. Haslamnak túl drága lett volna Oxford vagy
Cambridge, ezért ment Németországba doktorálni, ahol mindent latinul
végzett el. Később Paranában halt meg. Apám írt egy regényt Entre Ríosról,
1921-ben Mallorcán adta ki. El caudillo (A vezér) volt a címe. Írt (és
megsemmisített) egy esszékötet is, lefordította és kiadta FitzGerald könyvét
(The Rubáiyát of Omar Khayyam) az eredeti verselést követve.
Megsemmisített egy Ezeregyéjszaka stílusában írt, keleti történeteket
tartalmazó könyvet is, akárcsak egy Hacia la nada (A semmi felé) című
drámát, mely arról szól, hogy csalódik egy férfi a fiában. Az argentin
Enrique Banchs stílusában írt szép szonetteket is publikált. Gyerekkoromtól
fogva (apámat akkor érte el a vakság) az a hallgatólagos vélemény alakult
ki a családban, hogy nekem kell azt az irodalmi karriert befutnom, amit a
sors megtagadott tőle. Ezt magától értetődőnek tekintették (az efféle dolgok
sokkal fontosabbak, mint a kimondottak). Elvárták, hogy író legyek.
Hat- vagy hétéves lehettem, amikor írni kezdtem. Klasszikus spanyol
szerzőket igyekeztem utánozni, például Miguel de Cervantest.
Összeállítottam elég hitvány angolsággal egy görög mitológiai