gaucsókunyhókban képként szögeztek a falra kártyalapokat. A copas
játékban használt kupa négyes (egy kis oroszlán és két torony díszíti)
különösen nagy becsben állt. Azt hiszem, még Genf előtt fogtam neki egy
gaucsókról szóló versnek, valószínűleg a költő Ascasubi hatására.
Emlékszem, igyekeztem annyi gaucsó kifejezést beletenni, amennyit csak
tudtam, de a versírás meghaladta a képességeimet. Néhány strófa után
elakadtam.
Európa
1914-ben Európába utaztunk. Már erősen romlott apám látása, emlékszem,
ahogy mondta: „Az ég szerelmére, hogy írjak alá jogi papírokat, amikor
nem tudom elolvasni őket?” Amikor korai nyugdíjba kényszerült, pontosan
tíz nap alatt szervezte meg az utazást. Még gyanútlan volt a világ; nem volt
útlevél, se más bürokrácia. Először Párizsban töltöttünk néhány hetet, se
akkor, se azóta nem bájolt el engem különösebben a város, pedig minden jó
argentint magával szokott ragadni. Talán – öntudatlanul – mindig is egy
kicsit britpárti voltam; való igaz, győzelemként tekintek Waterloora. Az
utazás célja az volt, hogy a húgom meg én Genfben járjunk iskolába; és míg
a szüleink beutazzák a kontinenst, mi majd anyai nagymamánknál lakunk,
aki velünk együtt jött Európába, és később ott is halt meg. Közben apámat
meg kezeli majd egy híres genfi szemorvos. Akkoriban Európa olcsóbb
volt, mint Buenos Aires, az argentin peso akkor ért még valamit. De annyira
tudatlanok voltunk történelemből, hogy nem is sejtettük, hogy augusztusban
kitör az első világháború. A szüleim épp Németországban voltak, amikor ez
bekövetkezett, de sikerült visszajönniük hozzánk Genfbe. A háború ellenére