ügyvéd, a másikból orvos lett. Megtanítottam őket a truco játékra, amit
olyan jól és gyorsan elsajátítottak, hogy az első parti után egy fillérem sem
maradt. Jó latinos lettem, a magam kedvtelésére viszont többnyire angolul
olvastam. Otthon spanyolul beszéltünk, de a húgom egykettőre olyan
remekül megtanult franciául, hogy még álmodni is franciául álmodott.
Emlékszem, hogy egy nap, amikor anyám hazaért, Norah a vörös
plüssfüggöny mögött lapult, és rémülten kiáltozott, hogy Une mouche, une
mouche! Valószínűleg már átvette a franciák elképzelését, miszerint a
legyek veszélyes lények. „Jössz ki onnan! – mondta anyám, nem túl
hazafiasan. – Te legyek közt születtél, és ott is nőttél fel!” Az olaszországi
utat meg a svájci kirándulásokat leszámítva a háború miatt nem utaztunk.
Később, dacolva a német tengeralattjárókkal, négy-öt utas társaságában
átjött hozzánk az angol nagymamám.
Az iskolán kívül, magamtól kezdtem el németül tanulni. Carlyle Sartus
Resartusa vitt bele ebbe a kalandba, és elkápráztatott, de meg is rémített. A
hős, Diogenes Teufelsdröckh az idealizmus német professzora. A német
irodalomban én valami Tacitus-féle germán elemet kerestem, de azt csak
később, az óangolban és az óészakiban találtam meg. A német irodalom
romantikusnak és betegesnek tűnt. Először A tiszta ész kritikájával
próbálkoztam, de alulmaradtam, mint legtöbben, beleértve a németeket is.
Aztán azt gondoltam, a rövidsége miatt könnyebb lesz a vers. Így hát
szereztem egy példányt Heine Lírai intermezzójából, meg hozzá egy
német–angol szótárt. Mivel Heinének egyszerű a szókincse, lassacskán
szótár nélkül is boldogultam. Hamar felfedeztem a nyelv szépségét. Sikerült
elolvasnom Meyrink regényét is, A gólemet. (Amikor 1969-ben Izraelben
jártam, átbeszéltük a gólem bohémiai legendáját a zsidó miszticizmus
vezető tudósával, Gershom Scholemmel, akit kétszer is említek a gólemről
[ 38 ]