1921–1922-ben írtam ezeket a verseket, a kötet 1923 elején jelent meg.
A könyvet tulajdonképpen öt nap alatt nyomták ki; sietős volt, mert vissza
kellett térnünk Európába. (Apám a szeme miatt konzultálni akart a genfi
orvosával.) Hatvannégy oldal terjedelemben állapodtunk meg, de túl
hosszúnak bizonyult a kézirat, és az utolsó percben ki kellett hagyni öt
költeményt – szerencsére. A versekből semmire sem emlékszem. A könyvet
az ifjonti lelkesedés szülte. Nem volt korrektúra, nem készült
tartalomjegyzék, nem voltak beszámozva az oldalak. A húgom csinált egy
fametszetet a borítóra, háromszáz példányt nyomtak belőle. Akkoriban a
könyvkiadás amolyan magánvállalkozásnak számított. Eszembe sem jutott,
hogy küldjek belőle a könyvesboltoknak vagy recenziós példányt a
lapoknak. A javát csak úgy elajándékoztam. Emlékszem az egyik terjesztési
módszeremre. Észrevettem, hogy sokan, akik felkeresik a Nosotros irodáit –
az volt a kor egyik legrégebbi és legstabilabb folyóirata –, a ruhatárban
hagyják a kabátjukat, ezért vittem ötven vagy száz példányt a könyvből
Alfredo Bianchinak, a szerkesztőnek. Bianchi meglepetten bámult rám,
majd megkérdezte: „Most te azt várod, hogy én adjam el a könyveidet?”
„Nem – válaszoltam. – Én írtam őket, de nem vagyok teljesen holdkóros.
Csak gondoltam, megkérhetlek, hogy csúsztass be néhány példányt a kint
lógó kabátok zsebébe.” Nagylelkűen kötélnek állt. Amikor egyéves távollét
után visszatértem, észrevettem, hogy a kabátok viselői közül többen
olvasták a verseimet, néhányan még írtak is róluk. Tulajdonképpen így
tettem szert poeta minorként némi hírnévre.
A könyv alapvetően romantikus volt, bár elég szikár stílusban íródott, és
bővelkedett lakonikus metaforákban. Naplementéket, magányos
helyszíneket, ismeretlen zugokat ünnepelt; el-elkalandozott a berkeley-i
metafizika és a családtörténet tájaira; korai szerelmeket is megörökített.
blacktrush
(BlackTrush)
#1