Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Ugyanakkor utánoztam a spanyol 17. századot is, és idéztem az előszóban
Sir Thomas Browntól a Religio Medicit. Attól tartok, hogy a könyv olyan,
mint egyfajta gyümölcstorta – túl sok minden van benne. Mégis, ha most
visszatekintek, igazából sosem távolodtam el attól a könyvtől. Úgy érzem,
minden későbbi írásom csak továbbvitte az ott felvetett témákat; úgy érzem,
egész életemben azt az első könyvet írtam újra és újra.
Vajon ultraista költészet volt a Buenos Aires-i láz? Amikor 1921-ben
visszatértem Európából, az ultraizmus zászlóit lobogtattam. Az
irodalomtörténészek még mindig „az argentin ultraizmus atyjának”
tekintenek. Annak idején megvitattuk ezt a kérdést a költőtársaimmal –
Eduardo González Lanuzával, Norah Langével, Francisco Piñeróval, az
unokatestvéremmel, Guillermo Juan Borgesszel és Roberto Ortellivel –, és
arra a következtetésre jutottunk, hogy a futurizmushoz hasonlóan az
ultraizmust is túl sokféle modernség és kütyü terheli. Bennünket nem
nyűgözött le a vonat, a légcsavar, a repülő, a villanyventillátor. Míg
kiáltványainkban még vallottuk a metafora elsőbbségét meg a kötések és
díszítő jelzők megszüntetésének szükségességét, valójában lényegi
költészetet akartunk művelni – olyan verseket írni, amelyek túllépnek az itt-
és-most-on, és kerülik a couleur locale-t meg az aktuális körülményeket.
Azt hiszem, az Egyszerűség című versem kellően illusztrálja, hogy engem
személy szerint milyen cél vezérelt: