Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

és rendezgettem a fejezeteket. A könyv egy tréfát tréfára halmozó
gyűjteményféle. Macedonio írt regényt és verset, mind meghökkentő, de
aligha olvasható. Egy húszfejezetes regényéhez ötvenhat különböző előszó
társul. Minden ragyogósága ellenére nem hiszem, hogy Macedonio neve az
írásaiban marad fenn. Az igazi Macedonio a beszélgetésekben rejlett.
Macedonio szerényen élt, panziókban lakott, amelyeket láthatóan
gyakran váltogatott. Mégpedig azért, mert mindig fizetés nélkül állt odébb.
Minden költözéskor kötegszámra hagyott maga után kéziratot. Egyszer,
amikor a barátai megszidták, hogy szégyen, hogy annyi munkát hagy kárba
veszni, így felelt: „Maguk tényleg azt hiszik, hogy én olyan gazdag vagyok,
hogy bármit is elveszíthetek?”
Hume és Schopenhauer olvasói nem sok újdonságot találhatnak
Macedonióban, de az a nagyszerű benne, hogy maga jutott el a
következtetéseihez. Később aztán valóban elolvasta Hume, Schopenhauer,
Berkeley és William James munkáit, de gyanítom, hogy más egyebet
nemigen olvasott, és mindig ugyanazokat a szerzőket idézte. Talán csak
ifjúkori rajongásához ragaszkodott, amikor Sir Walter Scottot tekintette a
legnagyobb regényírónak. Egyszer levelet váltott William Jamesszel, angol-
német-francia keveréknyelven írt neki, amit azzal magyarázott, hogy „olyan
keveset tudok ezekből a nyelvekből, hogy állandóan váltogatnom kell
őket”. Én úgy képzelem el Macedoniót, hogy elolvas egy-két oldalt, és
máris gondolataiba merül. Nemcsak azzal érvelt, hogy „egész valónk csak
álmok szövete”, hanem valóban hitte, hogy álomvilágban élünk. Macedonio
kétségbe vonta, hogy az igazság közölhető volna. Úgy gondolta, hogy
bizonyos filozófusok rájöttek az igazságra, de egyáltalán nem sikerült
átadniuk. Viszont abban is hitt, hogy egészen könnyű felfedezni az
igazságot. Egyszer azt állította nekem, hogy ha kifeküdne a pampára, és