Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Mindkét szám egyetlen nagy alakú lapból állt, volt rajta egy manifesztum és
hat-nyolc tömör vers, körülöttük nagy-nagy fehérség meg egy fametszet a
húgomtól. Éjszaka indultunk a portyánkra – González Lanuza, Piñero, az
unokatestvérem és jómagam –, felszerelkeztünk ragasztóval meg ecsettel,
amit anyámtól kaptunk, és mérföldeket gyalogolva kidekoráltuk a Santa Fe,
a Callao, az Entre a Ríos és a México utca mentén az épületeket.
Kézimunkánk javát szinte azonnal letépték az elképedt olvasók, de
szerencsénkre a Nosotroshoz tartozó Alfredo Bianchi észrevette az egyik
plakátot, és felkért minket, hogy állítsunk össze egy ultraista számot az ő
szilárd lábakon álló folyóiratába. A Prisma után egy hatoldalas számot
csináltunk, ami valójában egyetlen kétszer összehajtott, nyomtatott lapból
állt. Ez volt az első Proa, melynek három száma jelent meg. Két évvel
később, 1924-ben indult a második Proa. Egy fiatal córdobai költő,
Brandán Caraffa felkeresett egy délután a Garden Hotelban, ahol a második
európai utunk után laktunk. Elmondta, hogy Ricardo Güiraldes és Pablo
Rojas Paz elhatározta, hogy alapítanak egy folyóiratot az új irodalmi
nemzedék számára, és mindenki egyetértett abban, hogy ha ez a cél, engem
nemigen lehet kihagyni. Ez persze hízelgett nekem. Este átmentem a
Phoenix Hotelba, ott szállt meg Güiraldes. Ezekkel a szavakkal fogadott:
„Brandántól hallottam, hogy tegnapelőtt este önök találkoztak, hogy
alapítsanak egy fiatal íróknak szánt folyóiratot, és mindenki egyetértett,
hogy engem nem lehet kihagyni.” Abban a pillanatban belépett Rojas Paz,
és izgatottan mondta: „Ez nagyon hízelgő.” Erre én közbeszóltam:
„Tegnapelőtt este hárman összejöttünk, és úgy döntöttünk, hogy egy új
íróknak szánt folyóiratból önt nem lehet kihagyni.” Ezzel az ártatlan
hadicsellel született meg a Proa. Mindannyian adtunk bele ötven pesót,
amiből ki lehetett hozni háromszáz-ötszáz példányt, jó papíron,