Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Felsőfokú Tanulmányok Szabadegyetemén. Mivel a két ajánlat a tanév
kezdete előtt három hónappal érkezett, biztonságban éreztem magam, és
elfogadtam. Ám ahogy telt az idő, egyre rosszabbul éreztem magam. A
kilenc alkalomból álló előadássorozatra ezeket a témákat szántam:
Hawthorne, Poe, Thoreau, Emerson, Melville, Whitman, Twain, Henry
James és Veblen. Leírtam az első előadást. De a másodikra már nem volt
időm. Egyébként is, minthogy az első alkalmat a végítélet napjának
gondoltam, úgy éreztem, utána már csak az örökkévalóság következhet. Az
első előadás elég jól ment – csoda történt. A második előadás előtt két
nappal kiadós esti sétára vittem anyámat Adroguéban, és elpróbáltam a
szöveget, ő pedig mérte az időt. Túl hosszúnak találta. „Akkor – feleltem –
megmenekültem.” Előtte attól féltem, hogy hamar kifulladok. Így hát
negyvenhét évesen egy új, izgalmas élet nyílt meg előttem. Ide-oda utaztam
Argentínában és Uruguayban, témáim közt volt Swedenborg, Blake, több
perzsa és kínai misztikus, a buddhizmus, a gaucsóköltészet, Martin Buber, a
Kabbala, az Ezeregyéjszaka, T. E. Lawrence, a középkori német költészet,
az izlandi sagák, Heine, Dante, az expresszionizmus és Cervantes. Városról
városra vándoroltam, felejthető, nevenincs szállókban aludtam. Olykor
elkísért anyám vagy egy-egy barát. Nemcsak jóval több pénzt kerestem így,
mint a könyvtárban, hanem élveztem is a munkát, és hasznosnak éreztem
magam.
Ezeknek az éveknek – és az életemnek – egyik fontos eseménye volt az
Adolfo Bioy Casaresszel kezdődő barátságom. 1930-ban vagy 1931-ben
találkoztunk először, ő tizenhét éves volt, én épp harminc múltam. Ilyen
esetekben mindig készpénznek veszik, hogy az idősebbik a mester, a
fiatalabbik pedig a tanítvány. A kezdet kezdetén talán így is volt, de amikor
évekkel később elkezdtünk közösen írni, valójában és titokban Bioy volt a