Sławomir Mrożek - A túlvilág titkai és más történetek

90

A panopkum

Elmentem a panoptikumba. Én voltam az egyetlen látogató, mert ez
a fajta szórakozás nem tudta felvenni a versenyt a modern vizuális
kommunikációval, így feledésbe merült. Ténferegtem a poros,
homályos termekben, csak a kirakathoz hasonló falmélyedések
voltak megvilágítva. Elácsorogtam Marie Antoinette előtt,
mozdulatlanul tartotta nyakát a guillotine alá, amelynek kése
bármely pillanatban lezuhanhatott, de nem zuhant le, ezért nem
vártam tovább, átmentem a kádban ülő Marat-hoz, de ott sem
történt semmi, mert Charlotte Corday nem döfte belé a kést. John
Kennedy — egy fokkal jobb, de ez sem az igazi, mert már túl van az
egészen: az autóban ült hátradőlve, már meglőtték, következésképp
nem volt mire várnom. A nagy gondolkodók és feltalálók termében,
mondhatnám, leplezetlen és tömény unalom. Benjamin Franklin,
amint éppen feltalálja a villámhárítót — csak az arckifejezésén
látszik, hogy éppen feltalál, egy árva villám nem sok, annyit se látni...
Charlie Chaplin a moziban jobb, mint viaszból, mit ér Charlie
Chaplin, ha nem mozog? Elkedvetlenedve indultam a kijárat –,
vagyis az utolsó terem felé, ahol korunk hírességei vannak. De
korunk hírességeit láthatom a tévében is, ezért szét se néztem, s már
kilépni készültem, amikor...
— Pssszt... – hallottam.
A pisszegés az egyik Diktátor felől jött, akit nemrégiben még nap
mint nap láthattunk a tévéhíradókban, de aztán elmenekült, és nyom
nélkül eltűnt, mert kitört a forradalom. A Diktátor dél-amerikai vagy
balkáni volt, már nem emlékszem, mert annyi mindent lát az ember
a tévében, az egyenruhákon pedig nem ismerem ki magam.

• Pssszt... – hallottam ismét, aztán pedig – ugyancsak meglepő
  dolog egy viaszbábutól – az ujjával intett, hogy menjek közelebb.
  Netán valamilyen elektromos trükköt alkalmaztak, hogy egy kis
  életet leheljenek ebbe a dohos hullaházba?


• Volna egy kérésem – szólalt meg a viaszbábu egészen emberi
  hangon. Ha ez elektronika, minden elismerésem az övék. Bokán
  rúgtam, hogy lássam, kivel van dolgom
  — Én élő vagyok! Ne rugdosson! — kiáltotta, és tapogatni kezdte
  sajgó bokáját. – Itt bujkálok.